Most úgy pótolhatod ezt a kötelező darabot, hogy nem kell feszengened az idejétmúlt látvány miatt.
A Shadow of the Colossus a Sony legtöbbször előkapart címe. Először 2005-ben látta meg a napvilágot még Playstation 2-n, és azóta a japán cég minden aktuális asztali konzolján újra csatarendbe állítja. Az előző generációt The Ico & Shadow of the Colossus Collection címmel járta meg egy HD-remaster formájában, a negyedik Playstationön pedig mindennemű alcím, remake vagy remaster jelző nélkül teszi tiszteletét, immár a 4K-korszak vizuális igényeihez igazítva.
A legendás játékdizájner, Fumito Ueda már az Ico-val feliratkozott a nagyok közé, de a Colossus volt az, ami miatt egy tájékozott gémer csak áhítatos hatásszünetet követően hajlandó kiejteni a nevét.
Teljes kezdőknek a sztori röviden: egy férfi selyembe bugyolált holttestet cipel lóháton egy ősi épület falai közé. A test egy fiatal, gyönyörű nőé. Az épület csarnokába érve a férfi egy oltárra helyezi a nőt, amikor a kupolán lévő lyukon keresztül, egyenesen az égből egy torz hang szólítja meg. A férfi alkut köt a túlvilági lénnyel. A templom egy hatalmas, hegyormokkal és tavakkal szegélyezett síkságra nyílik. A tájat tizennégy óriás lény lakja, akiket egytől-egyig el kell pusztítani. Ha ezt a férfi megteszi, a lény feltámasztja halott kedvesét.
Az, hogy a Shadow of the Colossus a videojáték-történelem zseniális alapműve, nem lehet vita tárgya. Sőt, ez az alkotás még ennél is több: egy kinyilatkoztatás, mely megmutatta, hogy egy videojáték is lehet a művészi kifejezés eszköze. Ha anno játszottál vele, emlékezhetsz rá, hogy a program a mai szemmel már megmosolyogtató grafikai teljesítménnyel felvértezett PS2-ből elképesztő látványt tudott kipréselni, de nem is a káprázatos technológiai körítés miatt tetted le úgy a kontrollert a végefőcím után, mint akit fejbe csaptak, hanem azért, mert a játék
legalább annyira megérinti a lelkedet, mint az érzékszerveidet.
Az alkotás harmadik feltámasztását letudhatnánk annyival, hogy ugyanolyan hatalmas élmény leülni elé, mint anno, épp csak a mai kor igényeihez skálázták a grafikáját. Vagy elővehetnénk a cinikus énünket és mondhatnánk akár azt is, hogy a Sony már a harmadik bőrt nyúzza le a rókáról, de egyik kijelentéssel sem találnánk a százas körbe.
Ez a cím ugyanis olyan, mint egy világirodalmi klasszikus: meg kell mutatni újabb és újabb generációknak, hogy a mindenkori gémer megtudhassa, így is lehet.
Az Uncharted-szériát a The Nathan Drake Collection című antológiával korszerűsítő Bluepoint Games a Shadow of the Colossus egyetlen dimenziójához nyúlt hozzá, de ahhoz nagyon. A grafikáról van szó, ami a remake-ben mindennemű túlzás nélkül egészen bombasztikus lett. Ha játszottál anno az eredetivel, emlékezhetsz még a döbbenetre, amit akkor éreztél, amikor a játék először engedett szabadjára a 14 legyőzendő óriás által lakott roppant tájon.
A Bluepoint teljesíti a bravúrt; ahogy belelovagoltam a hegyekkel, szirtekkel, tengerpartokkal, hatalmas szakadékokkal, erdőkkel, sivataggal, régi romokkal és feneketlen mélységű tavakkal csipkézett tájba, ugyanazt a döbbenetet éreztem megint. A PS3-ra készített verzió még nem volt több egy egyszerű HD-remasternél, a legújabb változat viszont teljesen jogosan nem kapott alcímet.
A szájtátásra késztető látványon kívül azonban semmi nem változott.
A gyönyörű zene most is megcsavarja a szíved, a játékmechanika most is remekül működik, a sztori végén pedig most is ugyanolyan üveges szemekkel bámulsz magad elé, ahogyan anno tetted.
A Shadow of the Colossus tizenkét év múltán is maga a nagybetűs JÁTÉKÉLMÉNY, sőt, még annál is több. Transzcendens utazás, archaikus mese az önfeláldozásról, a hegyeket mozgató akaratról, a mindent felülíró szeretetről. Olyasmi, amivel mindenkinek játszania kell, aki csak egy kicsit is játékosként tekint magára, és amit elő kell venni újra és újra.
Köszönjük meg szépen a Sony-nak, hogy ehhez már nem kell előkaparni egy régi tévét és egy padláson porosodó 17 éves gépet!
(A Shadow of the Colossus február 6-án kerül a boltok polcaira.)