De persze csak a színészek, és nem az Agymenőkben játszott szerepeik. Viszont akkor is lehet örülni!

Jim Parsons és Mayim Bialik együtt maradtak a Big Bang Theory után is, úgy látszik, szerettek együtt dolgozni, mert egy új sorozatban együtt térnek vissza, ráadásul mindketten executive producerekként is részt vesznek a széria elkészülésében. Egy angol sorozat amerikai remake-jében, a Carlában kerülnek elő, amelyben a címszereplőt Mayim alakítja majd. Egy többkamerás sitcomról van szó, amelyben Carla egy 39 éves nő, aki mindenáron be akarja bizonyítani az anyjának, hogy boldog lehet úgy is, ha nincs meg mindene, amit akar, majd fogja a pénzt, amit a szülei félretettek az esüvőjére, és nyit egy macskás kávézót Louisville-ben.

A sorozat eredetije egyébként Miranda címmel futott Nagy-Britanniában, és négy évadot is megélt. Állítólag elég nagy verseny folyt a remake jogainak megszerzéséért, de kicsit azért félő, hogy ahogy szokott, nem fog működni az eredeti közegéből kiragadott történet, legalábbis nagyon ritkán működik a brit sorozatok amerikai verzióra való átültetésre. Mindenesetre szuper, hogy az Jim Parsons és Mayim Bialik visszatérnek, 2020-ban érkezik majd velük a Carla.

És ha esetleg erről lemaradtál, akkor feltétlenül nézd meg:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyar szinkronnal sem lett sokkal ízlésesebb a Horrorra akadva első előzetese

Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese

Penge a sapiban, ugorj neki a Peaky Blinders-kvíznek!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés