A rendező a Menny és pokol című 1963-as Kuroszava Akira-filmet dolgozta fel Denzel Washington főszereplésével. Ha csak ennyit tudnánk, már akkor is tűkön ülve várnánk a Highest 2 Lowest című mozit, de az elképesztően stílusos trailer miatt még izgatottabbak vagyunk.

A morális kérdéseket boncolgató krimi sztoriját egyébként Kuroszava is kölcsönözte, azt eredetileg Ed McBain King’s Ransom című regényében ismerhette meg a közönség. Lee ezt a történetet ülteti át korunk New Yorkjába, ahol a nagy hatalmú zeneipari mogult alakító Denzel Washington zsarolási ügybe keveredik és így válaszút elé kerül, hogy saját érdekeit vagy mások életét helyezze előtérbe.

Ez már Lee és Washington ötödik közös filmje, és mivel még nem okoztak nekünk csalódást, várhatóan ez a darab is remek lesz. Az első előzetes is ezt ígéri.

A film a cannes-i filmfesztiválon kap ősbemutatót, az amerikai mozikban augusztus 22-én mutatják be, majd szeptember 5-én bekerül az Apple TV+ kínálatába. Több mint valószínű, hogy nekünk ezt a dátumot kell bekarcolnunk a noteszunkba.

Ez is érdekelhet:

Megérkezett az utolsó Démonok között-film első előzetese

Ebben már a rettegést szállító démonok kapják a főszerepet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

Kvíz: tudod, mikor és mit ünneplünk?

Nincs túl sok jó húsvéti mozi, de mi azért összeszedtünk belőlük tízet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés