Viszont jókat röhögsz azon, hogy milyen idióta lett mindenki a hatodik feles után. Valószínűleg a forgatókönyvet sem írták színjózanul.
Alapvetően nem volt rossz ötlet, hogy Chris Rock megpróbálja kivakarni a kakkanatból a Fűrész-szériát. Ügyes csávó ő, és még akár arra is képes lehetett volna, hogy csodát műveljen a szörnyűséges Fűrész: Újra játékban után. Csak erősödött bennünk a gyanú, hogy tudja, mit csinál, miután láttuk a Fargo 4. évadában, és miután megjöttek az előzetesek is, amik egy nagyon komor, Hetedik-szerű filmet vetítettek elő. Hol romolhatott volna el ez az egész?
Mondjuk ott, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk megtanulni, hogy nem hiszünk az előzeteseknek.
A Spirál ugyanis tényleg Hetedik-szerű, de olyan, mintha a Hetediket egy kisiskolás írta volna, aki egyébként szadista hajlamokkal rendelkezik, és miután stikában megnézte a fater ’90-es évekbeli zsaruthrillereinek 100%-át. Így fogta, és beleírta azok összes kliséjét, hogy ne legyen ember, aki ne jönne rá a film felénél, hogy ki itt a belezős művész.
De a Spirál legnagyobb problémája nem a kiszámíthatósága, hanem az, hogy próbálja magát iszonyúan komolyan venni, de a néző egyszerűen képtelen rá. És ebben Chris Rock a ludas, illetve ő és Darren Lynn Bousman rendező, akit sikerült visszacsábítani a franchise-hoz a Fűrész 2-3-4 után, amik közül az utóbbit leszámítva az első kettő tényleg egészen nézhető fejezete volt ennek a szerkentyűs ölőparádénak.
Olyan, mintha a kedves rendező úr azt mondta volna Rocknak, hogy a film minden egyes pillanatában csináljon úgy, mintha a szemébe tűzne a nap élete legrosszabb másnaposságán, és emiatt sokszor lenne nagyon dühös. Ez még a film első harmadában annyira nem is zavaró, később azonban egyszerűen nem lehet komolyan venni tőle az állítólag komoly érzelmi dilemmákon keresztülvágtató Zeke karakterét, és félő, hogy szerencsétlen Chris ezért még egy Arany Málna-jelölést is be fog zsebelni. Hozzátenném, teljesen jogosan.
Azért tragikus ez, mert láthatóan ennek a faszinak tényleg volt egy jó ötlete arra, hogyan lehetne érdemlegesen folytatni egy új gyilkossal ezt a horrorszériát, behoz hát egy disznófejű nagyurat, azaz egy malacálarcban öldöklő Jigsaw-rajongót, aki továbbra is csak egy játékot akar játszani a kedves egybegyűltekkel, de lehetőleg úgy, hogy minden egyes alkalommal repkedjenek a testrészek.
És engem itt veszített el a Fűrész-széria még a harmadik résznél. Igazából tökmindegy, mit csinálnak ezek a húscafatok, szétcincálódnak. Nincs értelme a játéknak, nincs tétje, úgyis tudod, hogy nem menekülnek meg, ellenben valami brutális módon mindegyik megdöglend.
Miért? Csak. Mert úgy durvább a buli. Mondjuk ezzel teljességgel eltűnik az, hogy a karakterek meg tudják menteni az életüket, ha nagyon akarják, mert valahogy úgyis az lesz a vége, hogy repkednek a belek. Igaz, azt már nem vették figyelembe, hogy a feszültség ezzel eltűnik, és semmi más nem marad, csak az „ezt nem bírom nézni, annyira undorító”-faktor.
Itt buknak el rendre a Saw-folytatások, és persze a teljesen gagyi forgatókönyvökön. A Spirál számlájára lehet írni, hogy tényleg jobb, mint a legutóbbi borzadály, de csak minimálisan. Ezúttal is totálisan brutálisra vett „szabadulások” sorozatát lehet végighányni a moziban, de most a sztori egy fokkal érdekesebb az átlagnál.
A főhős egy Zeke nevezetű nyomozó, akinek apja, a motherfucker-király Samuel L. Jackson anno a rendőrfönök volt, most pedig együtt, valamint új társával, Williammel (Max Minghella) próbálnak rájönni, ki küldözget nekik mindenféle ajándékokat, de sajnos mindig valamilyen testrészek képében. A gyilkosságok brutálisak, a motiváció pedig a napnál is világosabb: valaki megpróbálja megleckéztetni azokat a rendőröket, akik korruptak és mocskosak voltak, annyira, hogy akár szemtanúkat is képesek voltak eltűntetni a föld színéről, ha éppen szükségük volt rá. A gaz rendőröknek veszniük kell, és úgy tűnik, Zeke sem éppen szent.
Ebből tényleg kijött volna egy Hetedik-szerű horror. De csak egy Fűrész VII-szerű horror jött ki.
Az új gyilkos kiléte tulajdonképpen annyira egyértelmű, hogy teljesen elrontaná a játékot, ha nem romolna az el egy másik ponton. A brutalitást az egekbe emelték, vágások, szakadások, vércunami, itt tényleg minden belefért. Már csak arra kellett volna figyelni, hogy a történésfolyam logikus legyen.
De ezek a rendőrök olyan buták, mint a tök. Amikor az egyszerű néző nem érti, hogy miért történik az, ami, akkor már baj van. Hogy a szigorúan őrzött rendőrségre hogyan tudtak becsempészni vagy a helyszínen összeszerelni egy gyilkológépet, ami egyébként legalább annyi esélyt ad az embernek a menekülésre, mint napalm a nyuszikának, csak egy kérdés a sok közül.
És kérdésből nem lesz kevés. Ennek ellenére egy egyszer nézős agymenésnek elmegy, főként, ha tényleg tudod, hogy olyan ez, mint egy disznóölés, ahol a böllér maszkban van, és poénból ad némi előnyt a malacnak, hogy aztán rakétavetővel lője telibe, és élvezze, hogy cafatokra hull. A többiek azonban nem élvezik, inkább furán nézik, hogy miért szükséges ez. Akik így nézték az utóbbi Fűrészeket, azok most sem tesznek majd másképp. Tényleg érdemes lenne már eltenni azt a fűrészt, hogy senkinek se legyen kedve többé elővenni.