Sylvester Stallone nem igazán elégedett azzal, ahogyan a kiszállása óta mennek a dolgok a Rocky-franchise háza táján.

Az egyébként az ő döntése is volt, hogy többé nem játssza el a karaktert, de most már közismert, hogy ebben igen nagy szerepe volt annak, hogy a Creed-filmek sztárjával, Michael B. Jordannel és a Rocky jogtulajdonosával, Irwin Winklerrel egyre nehezebben tudott együtt dolgozni kreatív ellentétek miatt. Amikor kiderült, hogy a Creed harmadik részét Jordan fogja rendezni, természetesen Stallone nélkül, a 76 éves sztár öccse, Frank Stallone az Instagramon kelt ki a film ellen.

Rocky karakterét a bátyám alkotta meg. Tudom, hiszen ott voltam. Most jön ez a faszi a 90 milliós dolláros bohóckodásával, amit ő rendez és a főszerepet is ő játssza? Tényleg? Már bocsánat, de egy Rocky-film Rocky nélkül nem más, mint egy komédia – írta akkor Frank Stallone, majd idén júliusban maga Sly is megszólalt, arra kérve Winklert, hogy adja vissza neki azt, ami a Rocky-ból maradt, mert méltatlan lenne, ha a jogok az ő gyerekeire szállnának.

Irwin Winkler (balról a második), Stylvester Stallone (középen) és Michael B. Jordan (jobb szélen) a Creed Los Angeles-i premierjén 2015-ben

Winkler természetesen nem így tett, sőt, most a stúdió bejelentette, hogy spinoff készül Ivan Dragóról, Stallone pedig erre a hírre úgy kiakadt, hogy az Instagramon küldte el a producert – sőt, a gyerekeit is – a fenébe.

Megszakad a szívem! Csak most tudtam meg ezt. Ez a szánalmas 94 éves producer és az ő bugyuta, haszontalan, dögkeselyű gyerekei, Charles és David már megint úgy döntöttek, hogy egy újabb bőrt nyúznak le egy karakterről, amit én alkottam meg, anélkül, hogy erről szólnának nekem. Én kérek elnézést a rajongóktól! Én soha nem akartam, hogy ezek a paraziták így kihasználják a Rocky karaktereit. Egyébként Dolph-fal kapcsolatban nincs bennem más, csak tisztelet, de azt kívánom, bárcsak szólt volna nekem arról, mi megy a hátam mögött. Az igaz barátaidat mindig tartsd közel.

Nemigen olvashattunk még ennyire elkeseredett nyilatkozatot Stallonétől. A kifogásolt film egyébként Drago címen készül és egyelőre még nem ismert, hogy pontosan mikor fog játszódni. Így, amennyiben az előzményeket meséli el, az sem biztos, hogy akár Dolph Lundgren, akár a címszereplő fiát a Creed második részében alakító Florian Munteanu játszani fog benne.

Akárhogy is, azt már most ki merjük jelenteni, hogy Stallone nem lesz nagy rajongója az alkotásnak.

(képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Végül Sylvester Stallone is szuperhősnek állt

Itt a Samaritan első teljes kedvcsinálója.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában