Ez a teszt olyan, mintha egy az agyad fogaskerekei közé egy botot dugnának: megakasztja kicsit a folyamatokat, pedig csak egy egyszerű trükk.

A Stroop-teszt hollandos hangzása ellenére egy amerikai pszichológusról, John R. Stroopról kapta a nevét. Stroop 1935-ben írta le a következő érdekes jelenséget: szót elolvasva először a jelentését fogjuk fel, majd a szöveg színének kimondására csak azután vagyunk képesek.

Vagyis az agyunk ilyenkor két feladaton dolgozik, melyek elvégzése közben interferencia lép fel. Könnyebb a dolgunk, ahol a szó színe és jelentése megegyezik, ellenben mérhetően lelassít, ha ezek különböznek.

Ha viszont csak a szó jelentését kell kimondani, nem növekszik meg a reakcióidő. Nézzünk erre egy egyszerű feladatsort!

Első

Különböző színű betűkkel írt szavak következnek, te csak nézz rá a szóra, és mondd ki hangosan a színét! Mennyi idő alatt tudod kimondani a helyes színt?

gdfgdghd

nightingale

αηδόνι

usignolo

Az idegen szavakat, nem latin betűs írást és a random szöveg színét gondolkodás nélkül meg tudjuk nevezni.

Második

A feladat ugyanaz, de most színek neveivel.

barna

kék

vörös

szürke 

rózsaszín

narancs

bíbor

sárga

zöld

Ez még az előzőnél is könnyebb volt.

Harmadik

Lássuk, mi történik, ha összekeverjük a színeket és a hozzájuk tartozó neveket!

rózsaszín

kék

szürke

vörös

barna

zöld

sárga 

bíbor

lila

Ebben az esetben érezhetően lassult a procedúra, igaz? Elvégre gondolkodni kellett kicsit az adott színen, vagyis kicsit olyan, mintha botot dugnának az agyad fogaskerekei közé.

(Forrás: Szintan.hu, fotó: Unsplash, illusztráció)

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés