Pedig az előjelek parádésak voltak. A Batman: Arkham Knight című alkotás a mai napig minden idők egyik legjobb szuperhősös játéka, mely miatt a fejlesztők magabiztosan élvezhették a játékosok feltétlen bizalmát, ráadásul az Öngyilkos osztag első videójátékos inkarnációjával a DC már jól ismert világába térhettek vissza. Mégis, mi romolhatna el? – gondoltuk, amire végül a fejlesztést pénzelő kiadó, a Warner Bros. Interactive Entertainment adta meg a választ. Ez a válasz két varázsszó: élő szolgáltatás.

Ahelyett, hogy egy sztoriközpontú egyjátékos kampányt hegesztettek volna, a Rocksteady egy befejezetlennek érződő kooperatív nyílt világú lövöldét tett le az asztalra, melynek minden aspektusából árad, hogy az alkotók folyamatosan érkező kiegészítőkkel, szezonokkal és más vásárolható tartalmakkal akarnak a lehető legtovább a játékosok pénztárcájában turkálni.

Na de ne szaladjunk ennyire előre, először beszéljünk kicsit a történetről, hiszen ez is megér egy misét! Azt, hogy mi lesz a játékos feladata, igazából már a cím elspoilerezi. Igen, a Task Force X négy tagjával sorban le kell gyilkolnunk az Igazság Ligájának a tagjait, vagyis olyan félisteneket kellene kifektetnünk, mint Flash, a Zöld Lámpás, Wonder Woman, Batman és végül Superman. Mindezt azért, mert az említett hősöket a földönkívüli Brainiac agymosással a maga oldalára állította, majd a segítségükkel háborús zónává változtatta Metropolist.

A kampány során négy antihős felett vehetjük át az irányítást, és őszintén szólva egyikük esetében sem fogadnánk nagyobb összegben arra, hogy akár csak egy másodpercig is bírnák a strapát egy Superman elleni meccsben. Itt van Harley Quinn, akinek ugyebár az az egyetlen szuperképessége, hogy őrült. Deadshot legalább pontosan lő, de az Igazság Ligája tagjai nem arról híresek, hogy fogná őket a golyó. Bumeráng Kapitány a nevéhez hűen bumeránggal dobálózik, sőt, oda tudja teleportálni magát a fegyveréhez, ami klassz trükk, de az ellent ismerve ez is harmatosnak tűnik. King Shark a csapat tankja, aki baromi erős, cserébe buta, mint a tök.

Szóval ennek a gárdának kellene lenyomnia a meghibbant szuperhősöket. Az őrült sztori nem is hagyja ki a ziccert, a szedett-vedett csapat tagjai pont annyira vannak betojva a feladattól, amennyire ez a körülmények ismeretében indokolt, ez pedig nem kevés vicces pillatot okoz a jól megkomponált átvezetők során. A képregényfanok az alapszitu miatt biztosan nem kezdenének lázadozni, hiszen a füzetek lapjain ennél elszálltabb kalandokat is olvashattak már, az azonban, ahogyan a történet alakul, biztosan ki fogja húzni a rajongóknál a gyufát, és ennél többet a spoilerveszély miatt nem is mondhatunk a sztoriról.

A cselekményt mi egyébként szerettük, mert olykor frenetikusan vicces, máskor félelmetes és akad benne néhány meglepő fordulat is, de abban is biztosak vagyunk, hogy jónéhány DC-rajongó teszi le majd keserű szájízzel a kontrollert néhány meredekebb résznél. Ez azonban csak a kisebbik baj. Mivel az élő szolgáltatás miatt teret kellett hagyni a jövőben érkező tartalmaknak, a fejlődési rendszer egy átlaggémer számára elidegenítő mértékben bonyolult. Külön lehet fejleszteni az egyes karakterek képességeit és az általuk használt fegyvereket, a képbe pedig még a különbőző statokat módosító perkek is bejátszanak, hogy a változatos skinekről ne is beszéljünk.

Némileg vicces, hogy a játék a temérdek fejlesztési lehetőség ellenére ezek visszafogott használata mellett is végigjátszható, ha a játékos hajlandó némi időt áldozni az irányítás fortélyainak elsajátítására. Ha ezt az energiát hajlandóak vagyunk beletenni a programba, a harcrendszer biztosan nem lesz akadálya a szórakozásnak. Bár az alkotás összecsapásai – különösen a bossharcok – olykor tudnak repetitívek és a mindenhol cikázó damage score-oknak, különböző ikonoknak, részecske-effekteknek és XP-jelölőknek köszönhetően nem jó értelemben kaotikusak lenni, az összkép mégis inkább pozitív.

Néhány óra után már egészen szórakoztató egyik platformról a másikra repkedni, teleportálni, hintázni vagy ugrálni – attól függően, hogy kit irányítunk –, és a sztori kibontakozása során az egyes mellékszereplők által megnyíló új lehetőségek is jó ütemben követik egymást.

Azt tehát túlzás lenne kijelenteni, hogy a Suicide Squad: Kill the Justice League rossz játék lett, de az ember képtelen elhessegetni a gondolatot, hogy sokkal jobb is lehetett volna, ha a Warner nem akarna vele évekig pénzt termelni. Néha az volt az érzésünk, mintha a játék csak egy keretrendszert állítana fel a jövőben érkező fizetős tartalmak számára, ez pedig egyáltalán nem segítette elő, hogy a szívünkhöz nőjön az alkotás.

Pazar lett volna egy átláthatóbb fejlődési rendszerrel és szimplább irányítással megtámogatott egyjátékos kampány, ahol kevesebb szerephez jutnak a számok, amiben nem érzi úgy az ember, hogy a csetepaté csak az XP és a loot miatt megy. A Rocksteady-nek inkább a Marvel's Spider-Man 2-t összehozó Insomniacról, nem pedig a folyton a rajongók pénzére utazó Ubisoftról kellett volna példát vennie.