Nem tettünk nagy téteket arra, hogy a Superman & Lois lesz az a széria, ami a helyére rakja végre a DC egyik legnépszerűbb szuperhősét. De megtette, és ezt mindenkinek látnia kellene.

Ha szeretted régen a Lois & Clarkot, akkor most bajban leszel. Sokan hitték azt, hogy az új széria nagyban fog hasonlítani majd rá, de ő inkább külön úton indult, és úgy néz ki, jobban értette a dolgát, mint az utóbbi évtizedekben bárki, aki Supermanhez mert nyúlni filmes értelemben. A Superman & Lois ugyanis egy szuperhősös családi történet, aminek egyórás pilotja úgy ver kenterbe minden Superman-filmet, amit az utóbbi években kiadtak, hogy abban nincs köszönet. És mindezt úgy teszi, hogy azért ő sem éppen tökéletes.

A sztori egyből egy érdekes helyzetből indít, átrohanunk ugyanis pár perc alatt a Superman-sztori családi oldalán: lezuhan az űrhajó Kentékhez, felnevelik a kis Clarkot, aki aztán szuperhős lesz, majd találkozik Loisszal, egymásba szeretnek, összeházasodnak (igen, még mindig csak az első két percnél járunk), és itt jön az érdekes rész. Supermannek és Loisnak ugyanis két gyereke születik, akikről nem tudni, hogy rendelkeznek-e valamilyen képességgel, és inkább nem is terhelnék azzal őket, hogy elmondják nekik, apu a szabadidejében feszes cuccokban repked felhőkarcolók között, a szeméből pedig lézert tud lőni.

A történet ott indul igazán, amikor Kal-El mamája, Martha is meghal, és családostul elmennek Smallville-be rendezni az ügyeket a temetés után. A gyerekek már bőven idegesítő tinik, Jonathan az igazi menőcsávó a suliban, élsportoló, jól néz ki, nincs igazán problémája az életben. Jordan már más eset, szociális szorongásos zavarral küzd, 0-24-ben úgy néz, mint egy főgonosz, ráadásul szereti Supermant pürésíteni a Mortal Kombat vs. DC Universe-ben Raydennel, ami legalább arra utal, hogy van ízlése a gyereknek.

A régi házban aztán érdekes dolgok történnek, a gyerekek kezdenek rájönni az igazságra, ami nem jó hír apuka titoktartása szempontjából, és nagyjából mindenki összeugrik mindenkivel. De meglepően élvezhető módon.

A Superman & Lois egy olyan családi dráma, amiben abszolút ízlésesen vezetnek elő mindent. Az első pár perc például egy mozitól is szép mutatvány lenne, az ember képes meg is könnyezni az ezerszer látott történetet, és ebben nagy szerepe van Tyler Hoechlinnek, aki tökéletesen hozza a vívódó apává vált Supermant. Mellette Elizabeth Tulloch egy szerethető, földhöz ragadt Lois, de hát aki követi az Arrowverse-t, az már tisztában van mindkettőjükkel.

Aki nincs, annak ez a jó belépési pont. Semmit sem kell tudni ahhoz, hogy élvezhető legyen a történet. Viszont képes akár a teljesen fogalmatlan és a jónéhány filmes és sorozatos Superman-sztoriba belefáradt embereket is megfogni azzal, hogy egy új élethelyzetben mutatja meg a hőst, aztán feltesz pár kérdést, amire elég érdekes válaszokat ad. Például azt, hogy milyen apa lehet egyáltalán Superman, aki sosincs otthon, hiszen mindig meg kell mentenie a világot, közben a gyerekeinek szükségük lenne rá, főleg annak, aki még a démonaival is küzd.

Superman sem feltétlenül tökéletes, konkrétan elmegy mellette az élet, ő pedig nem igazán tud mit kezdeni ezzel.

De mivel ez mégis egy szuperhős-sorozat, a dráma mellé adni kell valamit azoknak is, akik szuperbunyót akarnak, lézerszemeket és látványt. Hála istennek van látvány is, nincs is félvállról véve, néha konkrétan mozis minőségű az akció, de azért be-becsúszik egy-egy gagyibb CGI is, amire nincs sok magyarázat, de mindegy, úgyis elfelejted, mire a pilot végére érsz.

Pont azért működik, mert fogták a hagyományos Superman-sztorit, és lehúzták a földre, közben viszont néha kilövik az űrbe is, az egészet pedig nyakon öntik egy olyan főgonosszal (úgyis tudod, kivel), aki abszolút legyőzhetetlennek tűnik, és komolyan tudsz félni tőle. Felhúznak még egy háttérben meghúzódó összeesküvés-szálat is, ami nyilván tiszta erőből robban majd bele Kenték életébe, és nem is tudni, mitől tartson az ember jobban, attól, hogy mi történik majd a családdal vagy hogy a gonosz valamilyen módon legyőzhetővé válik-e, hiszen tényleg szurkolsz a karaktereknek, hogy kivergődjenek a kakkanatból.

Az a helyzet, hogy óriási meglepetés a Superman & Lois. Képes teljesen új életet lehelni egy ismert történetbe, a karakterei érdekesek, a problémái egyszerre nagyon is földiek (kölcsön visszafizetése, annak eldöntése, hogy városban vagy faluban éljünk) és nem evilágiak (megjelenik a főgenya, aztán megy a bolygón kívüli bunyó), de mindig érdekesek, a gyerekek pedig egyelőre pont annyira idegesítőek, amennyire annak kell lenniük. Itthon az HBO GO-n lehet nézni felirattal, tényleg érdemes, mert a hangulata és a karakterei bőven az év egyik legjobb sorozatává tehetik, főleg, ha tudja tartani a színvonalat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Itt az a Xiaomi, ami szembeszáll a csúcstelefonokkal

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

Helly Hansen ismét a legjobbakkal állt össze a maximális teljesítményért

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés