Bodrogi Gyula is benne van, de csak egy feltétellel.

A Bors írta meg, hogy három rész erejéig visszatér Süsü, a sárkány, és ezt maga Csukás István mondta, úgyhogy illik komolyan venni. Süsüt ugyanúgy Bordogi Gyula szinkronizálhatja, ahogy korábban, aki csak azzal a feltétellel vállalja a munkát, ha az új epizódok is bábtechnikával készülnek, és nem CGI-jal. Mivel Csukás István elmondta, hogy nem lesz itt semmi digitalizáció, nem lesz probléma a visszatéréssel sem. Bodrogi Gyula azt is elmondta a Borsnak, hogy nem hitte volna, hogy egyszer majd megint Süsünek adhatja a hangját, de nagyon örül, hogy így alakul.

Már azt is lehet tudni, miről szólnak majd a részek: az elsőben Süsü ellátogat az emberek földjére, majd a másodikban megházasodik, és megszületik fia, Süsüke, aki egyébként egy folytatássorozatot is kapott még évekkel ezelőtt, majd a harmadikban nem lesz megállás egészen az űrig. Bodrogi Gyula nem fél attól, hogy a három rész ne hozná a régi sorozat színvonalát, mivel mégis csak Csukás István írja a részeket, akinek a neve abszolút minőséget jelent. Mondanánk, hogy nem várjuk, de hazudnánk. És akkor most nézzünk is régi epizódokat...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Filmes túlélőkvíz: vajon kibírja ez a karakter élve a stáblistáig?

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés