Ohióban a napokban szavaztak meg egy jogszabályt, mely hatályba lépését követően tiltani fogja a vezetés közbeni mobilhasználatot. Ez eddig nem lenne nagy hír, de egy helyi szenátor olyan adalékot tett a sztorihoz, amitől az egész történet vígjátékba kívánkozik.

Történt ugyanis, hogy órákkal a jogszabálytervezet megszavazását követően sor került egy online kormányzati ülésre néhány nagyon fontos ember részvételével, amire az egyik szenátor egy autóban ülve jelentkezett be.

Az autóban üléssel persze nem lehet gond, de a vezetés közbeni mobilozással már igen, amire természetesen az új szabály is reflektált, igaz, megkésve, hiszen a közlekedés biztonságának érdekében ezt a magatartást már a legtöbb országban évekkel ezelőtt megtiltották.

Ez mondjuk a tisztelt szenátort annyira nem érdekelte, hogy egy idő után úgy döntött, ideje egy kicsit továbbgurulni, és hogy ez ne legyen egyértelmű, berakott egy békés szobabelsőt ábrázoló filtert a háttérbe. Az eredményt a videóban meg is nézheted. Ha emberünk azt hitte, a filterrel leplezni tudja a dolgot, az szerintünk rendkívül komikus.

Utólag hősünk azt mondta, hogy neki ez olyan volt, mintha csak telefonálna, vagyis az értekezlet semennyire nem zavarta őt a biztonságos vezetésben. Persze, mindent meg lehet magyarázni (vagy legalább az ember próbálkozik), mégis elképesztően hülyén jött ki a történet órákkal a tiltás megszavazása után.

Ez is érdekelhet:

Felkerült a netre egy újabb látványos felvétel a dél-afrikai pénzszállító autó elleni rablási kísérletről

Most már azt is megnézheted, kívülről hogyan nézett ki a sofőr hidegvérű helytállása.

Tele lett a Tinder Bill Gatesszel

Mégis, mit vártál? Meleg hógolyót?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Íme mind a tizenegy élőszereplős Star Wars-mozi a legrosszabbtól a legjobbig

Azonnali hatállyal távozott a Lucasfilm éléről Kathleen Kennedy

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés