Akik azt gondolták, hogy a Pixarnál elég nagy bajok lehetnek, ha egy 2003-as klasszikust akarnak folytatni ennyi év után, azok tévedtek. A Némó nyomában második része egy tökéletes rajzfilm, ami egy hajszállal sem rosszabb, mint az elődje.

Tizenhárom év telt el a Finding Nemo óta, és azóta sem veszített a Pixar csodája semmit sem bájosságából, arra azonban nem tettünk volna nagy téteket, hogy az újabban már finoman szólva sem egységes színvonalú filmeket gyártó stúdió emberei eszüknél lesznek-e, amikor irdatlan hosszú idő után forgatókönyvet készítenek a folytatáshoz. Még mindig ott van a Verdák 2 kitörölhetetlen, rettenetes emléke, és azt sem szerettük volna, ha egy olyan bájos, de nem túl emlékezetes filmmel jönnek elő a régi szereplők bevonásával, mint a Merida vagy a Dínó tesó volt. Ide egy új klasszikus kellett, de azok előfordulási esélye olyan csekély, mint egy bekapcsolt hangszeré a Dáridóban.

Az sem volt feltétlenül bíztató, hogy Andrew Stanton, az első mozi írója és rendezője tért vissza a projektre, mert Stanton legutóbbi filmje, és egyben élőszereplős fantasy-bemutatkozása, a John Carter finoman szólva is csúnya bukó volt, nem véletlenül. Abban lehetett csak bízni, hogy az író-rendező úr visszatér animációs filmes jó formájához (Némó nyomában, Wall-E), és persze abban, hogy nem a tiszta pénzlehúzás vezérli a Disney-Pixart, na meg abban, hogy akadnak még az irodai akvárium mélyén valóban jó, eredeti ötletek.

És kiderült, hogy akadnak. A Szenilla nyomában nem egy hülye pénzlehúzás, nem egy izzadtságszagú folytatás. Ami a legszebb: teljesen indokolt mozi. Ez így furcsa lehet, hiszen első és sokadik ránézésre is pont arról van szó benne, ami a Némóban is történt, csak ezúttal Szenilla tűnik el, akinek beugrik egy kép a családjáról, és fejvesztve elindul megkeresni azt, de persze a memóriája még mindig egy nem túl sűrű szita biztonságával tartja fenn a beérkező infókat. Pizsi és Némó indulnak el megkeresni, és persze közben mindenféle kalandokba keverednek, mert a mindenféle kalandokba keveredés nélkül marha nehéz ám animációs filmet készíteni.

De hol itt az újdonság? Mindenhol. A történet annyira gyönyörűen megírt, annyira Szenillára fókuszáló, nem a régi szép időkből megélni kívánó, csodaszép mese, hogy attól sokat lehet könnyezni és nevetni is, amihez egy víz alatti és részben víz feletti, többnyire rém mulatságos börtönvilág szolgáltatja a díszletet, igazi gonoszok nélkül, de rengeteg szereplővel, akik egytől egyig zseniális karakterek. Annak ellenére is azok, hogy némelyikük talán egy kicsit túlságosan is gyermeteg a felnőtt szemnek, de legalább emlékeztetnek azokra a karakterekre, akikért igazán szerettünk gyerekként rajzfilmeket bámulni.

Szenilla feledékenysége hála istennek nincs idegesítően túlerőltetve, az új szereplők, akikkel útja során összesodorja őt az áramlat, telitalálatok, kezdve Hanktől, a poliptól, a lopakodás mesterétől (Dörner György hangjával megspékelve egyszerűen remek) a lusta oroszlánfókákon át Kautzky Armandig, aki hogy milyen szerepben tűnik fel, nem árulhatom el, de az biztos, hogy ő a film egyik legnagyobb királya, és továbbra is borzasztóan szeretjük őt.

Az animáció minősége természetesen javult az utóbbi 13 évben, de ettől még nem lett fotorealisztikus a Finding Dory, persze azért megoldaná a Pixar, ha akarná, ezt mutatja a Szenillát megelőző kisfilm, ami annyira cuki és gyönyörűen kivitelezett, hogy az már bőven kimeríti az erődemonstráció fogalmát. A Szenilla nyomábant szerencsére meghagyta a Pixar gyönyörűnek, de kellemesen rajzfilmesnek, és nem változtatott semmit az eredeti film humorán és hangulatán sem. Mindezt pedig úgy tették, hogy egy szépen megírt történettel szépen kiszolgálták azokat, akik még fiatalabb, netán gyerekfejjel látták a Némó nyomábant, és csak szerettek volna kapni valamit újra abból a világból.

De nem csak kaptunk belőle, mivel a Szenilla nyomában az első másodpercétől az utolsóig csodálatos munka, egy nagy stúdió nagy filmje, és mint folytatás, a valaha volt egyik legjobb. Rosszabbra számítottunk, de vannak még csodák. Az pedig nem kérdés, hogy ez a film egy kisebb csoda-e. Az, és felejthetetlen is. Olyan film, amiért mindig is szerettük a Pixart, és amiért még mindig nagyon bízunk bennük, bármi történjék is.

9
  • Kautzky Armand for prezident!
  • Tökéletesen megírt történet, ami minden szempontból méltó az első részhez
  • Nem a múlt emlékeiből megélni kívánó folytatás

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon