A jól sikerült váltások:

Jeremy Renner (A Bourne-hagyaték)

A Bourne-filmek vágási stílusa, feszes történetvezetése és nyers képi világa nagy hatással volt az elmúlt években az akciófilm műfajára, és részben nekik köszönhető, hogy sokkal realisztikusabb akciószekvenciákat láthatunk a hasonló zsánerű mozikban. Ehhez persze kellett Matt Damon karaktere is, aki remekül hozta az identitását kereső csúcsügynököt, de Damon azért egyáltalán nem pótolhatatlan figura. Az új Bourne-hajszában ráadásul nem is ugyanazt a karaktert játssza a szintén karizmatikus akciósztár, Jeremy Renner, hanem egy másik veszedelmes csávót, így semmi szükség összehasonlítgatásra.

Daniel Craig (Casino Royale)

És ha már a Bourne-filmekről esett szó, épp az első Daniel Craig-féle James Bond-ról is elmondható, hogy realisztikusabb akciókat tartalmaz (lásd a szédítő nyitójelenetet), ami igazán üdítő volt a lézerekkel, CGI-jal és mindenféle gagyin kivitelezett hi-tech kütyüvel televágott, Pierce Brosnan-féle mozik után. Craig a maga picit sem előkelő és picit sem angolos ábrázatával és sérülékenységével teljesen más dimenzióba emelte az ismert ügynököt, ez a váltás pedig nagyon kellett a teljesen megfáradt sorozatnak.

Olyannyira, hogy a Casino Royale minden idők egyik legjobb 007-es kalandja lett. Kár, hogy a folytatás (A Quantum csendje) annál gyengébbre sikerült, de októberben minden esély megvan arra, hogy ismét egy kiváló Bond-darabot láthatunk a mozikban.

Andrew Garfield (A csodálatos Pókember)

Sokáig tervben volt, hogy Sam Raimi nekifuthat a negyedik Pókember-epizód elkészítésének, de a projekt jócskán elhúzódott, a stúdió pedig végül úgy döntött, inkább rebootolja a szériát, vagyis tiszta lappal újra vászonra viszi Peter Parker sztoriját, más rendezővel és más főszereplővel. Bár csak tíz év telt el azóta, hogy Tobey Maguire először öltötte magára a pókjelmezt, mégis jó ötletnek tűnt a képregényfilmek reneszánszának idején újra felmondani az IMAX-generációnak a mesét, pláne, hogy Raimi annyira elszállt trilógiája harmadik részében, hogy nem csoda, hogy megingott benne a pénzemberek bizalma.

Summa summarum: Andrew Garfield tökéletes Peter Parker, az életben is nagy Spidey-rajongó és a vásznon is látszik, hogy teljesen eggyé vált figurájával, ráadásul nem sír annyira cikin, mint elődje.

Josh Brolin (A sötét zsaruk 3)

Brolin esete speciális, bár nem egyedülálló a franchise-ok történetében, ugyanis sok film egy adott sztori előzményeit tárja elénk, és ekkor ugye egy fiatalabb színésznek kell eljátszani későbbi énjét. Ahogy majd a továbbiakban látni fogjuk, ez elég rosszul szokott elsülni, de Brolin kiválóan hozta az ifjú K ügynököt, átvette Tommy Lee Jones minden mogorva gesztusát és beszédstílusát, ami sok vicces pillanatnak ágyazott meg. A Men In Black 3 esete továbbá azért is rendhagyó, mert maga Lee Jones is szerepel benne, így az ilyen volt, ilyen lett folyamatot szépen végigkövethetjük. Will Smith pedig szerencsére végig a saját bőrében maradt.

Christian Bale (A sötét lovag trilógia)

Christopher Nolannek köszönhetően Batman esetében sem csak arról volt szó, hogy valaki új színészre adta rá az ismert bőrszerkót és továbbvitte a sorozat hagyatékát, hanem teljes paradigmaváltásról beszélhetünk, amelyben az egész Batman-mítosz komoly változásokon ment keresztül, és ennek a szisztematikus metamorfózisnak nagyon fontos eleme volt az új főhős, Christian Bale. A kiváló színész olyan érzelmi mélységet adott figurájának, amire elődeinek esélye sem volt, bár tegyük hozzá, ez inkább a régebbi két fájó emlékű mozgókép alkotóinak hibája volt.

A szerencsétlenül sikerült váltások:

Jason Momoa (Conan, a barbár)

A John Milius-féle Conan volt az egyik első átütő szerepe az osztrák származású hegyomlásnak, Arnold Schwarzeneggernek, melyben szerencsére nem kellett színészkednie, csak kíméletlenül nézni és feszítgetni méretes izmait, miközben a hárommázsás kardot emelgeti. Ez a film mégis nagyon érdekes darab lett, tele hollywoodi viszonylatban szokatlan üresjáratokkal és szótlan passzusokkal, ellentétben a remake-kel, ami szokás szerint klisés sztorit épített fel a karakterek köré, melyben pár perc alatt teljesen elveszik a néző.

Momoa leginkább abban hasonlít elődjére, hogy neki is vannak izmai, de nem sugárzik belőle vadság, ráadásul neki színészkednie is kéne, ami nem igazán megy neki. Ahogy Marcus Nispelnek sem a rendezés.

Colin Farrell (Az emlékmás)

És íme, egy újabb versenyző, aki szépen eltaknyolt, miközben az ex-kormányzó úr helyébe akart lépni. Verhoeven Az emlékmás-ának remake-je tele van akcióval, csak filmet felejtettek el írni köré, a trükkök is rendben vannak, de ez az egyetlen értékelhető szegmense a filmnek, Colin Farrell pedig… hát maradjunk annyiban, hogy a Frászkarika feldolgozásában sokkal jobban ment neki az újrajátszás.

Gaspar Ulliel (Hannibal ébredése)

Vannak érinthetetlen karakterek, képzeljük el például, hogy Indiana Jones-t egy fiatal mitugrász alakítja, vagy azt, hogy nem Johnny Depp mókázik A Karib-tenger kalózai következő felvonásában. Hannibal Lecter figurája is ilyen, amely annyira összenőtt Anthony Hopkinsszal, hogy elképzelhetetlen más arcán látni az ijesztő gesztusokat. Pár bátor kalandor azért megpróbálta lecserélni a Sirt, igaz, esetünkben is prequelről van szó, vagyis az ismert húsevőt fiatalkorában láthatjuk. A film szar, nem is érdemel több szót, és bár Ulliel mindent megtett, hogy ijesztőnek tűnjön, sajnos a mester árnyékába sem tudott lépni.

Vincent Perez (A holló: Angyalok városa)

Amíg nem tiltja hivatalos törvény, hogy klasszikusokat TILOS remake-elni, addig számíthatunk rá a közeljövőben is, hogy semmi se szent alapon bármit újraforgatnak a stúdiók. A holló-ra is ez a sors vár, pedig a sötét képregényfilm központi karaktere olyan szinten eggyé vált Brandon Lee-vel a tragédia miatt, hogy a cselekmény szinte az ő történetévé vált. Igazából azonban már a remake elkészülte előtt is ráköptek Bruce Lee fiának sírjára, amikor az ócska folytatásban más játszotta el a festett arcú bosszúállót.

Nick Stahl (Terminátor 3: A gépek lázadása)

Harmadik Terminátor-filmre is pont akkora szüksége volt a világnak, mint a gazdasági válságra. Ha önszántunkból elkezdjük feltépni a hármas rész okozta sebeket, és visszaemlékszünk, mi mindennel találkozhattunk a filmben, olyan képek villannak be, mint a gyors női kiborg, a koporsós halálosztó, és bár a darus jelenet rendben volt, annak nem örültünk, hogy Edward Furlong helyett Nick Stahl alakította John Connort. Pedig a forgatókönyv szerint pont annyi idő telt el a zseniális második rész cselekményideje óta, hogy ő is simán beszállhatott volna a játékba. Nem mintha ez segített volna a végeredményen…

Nemrég bemutattuk, hogyan kellene működnie a remake-biznisznek. Olvastad már?