– Mennyit utazgattok most?

– Rengeteget. Ma már 48 órázunk. Tegnap 24 óra alatt ötször repültünk. De hát ilyen ez. És ugyebár mivel ezek az utazások munkát is jelentenek, mindegyikre készülni kell. Szóval nem unatkozunk.

– Las Vegas-szal mennyi melótok van jelenleg?

– Las Vegas még előkészületeket igényel, folynak a tárgyalások a menedzsmenttel, de fogunk mi még Amerikában járni előtte, mert ott is be kell promotálni a produkciót. Mindennek megvan a saját menete, folyamata, nem lehet egyből odamenni jövő héten, és azt mondani, hogy helló, megjöttünk, az amerikai közönséget is meg kell előtte puhítani.

– Ilyen szintű sikert magyar művész nem nagyon ért még el. Felfogtad már?

– Ez egy nagyon nagy dolog. Mi sem fogtuk fel száz százalékig, mit is értünk el valójában.

– De az emberrel mit tesz az ilyesmi?

– Jó, hogy velem tette meg az élet, amit tett, mert én tudom ezt kezelni. Ilyen típus voltam világéletemben. Tudtam azt, hogy meg kell dolgozni a sikerért, és ha megvan, akkor azt meg kell tartani. Megtartani sokkal nehezebb, mint elérni.

– Ez a sikerkezelési mód vagy szerénység nem egy hosszú út végállomása?

– Alapvetően ilyen vagyok, mindig tudtam azt, honnan jöttem. Mindig meg tudtam becsülni azt, hogy mennyit ér a produkcióm. Annak idején, amikor a breakes karrieremet építgettem, akkor is sokat dolgoztam, a Hip Hop Boyznál sem melóztam keveset a sikerért, és itt is nagyon keményen meg kell dolgoznom érte. Ezt az életfelfogást közvetítem a táncosok felé is, hogy tudják, mennyi az értékük, hogy tudják magukat hova tenni, és hogy ne szálljunk el. Alázatosnak kell lenni, mert ez csak így működik.

– Maga a produkció sikerre vitele másképp zajlik a te fejedben, mint anno a Hip Hop Boyz idejében?

– Teljesen másképp. Sokkal több emberrel dolgozom, másról szól a produkció. Egy együttesnél az a munka menete, hogy fölvesz egy lemezt, az kikerül a piacra, és onnantól kezdve vagy sláger lesz, vagy nem. Ha sláger lesz, akkor előadják, és működni fog.

– De azért valami tudatosság csak volt bennetek a Hip Hop Boyz idejében is…

– Persze, volt, de ez sokkal összetettebb ügy. Itt az emberek sokkal jobban függenek egymástól. Ha valaki hibázik, akkor nem úgy sikerül az előadás. Egyedi műsorokat készítünk, mindig megújulunk, nem egy cédét viszünk mindenhova magunkkal. Más a műfaj. Totálisan. Több munka is van benne.

– Azért akaratlanul is előjönnek ilyenkor az emberből a sztárallűrök. Egyáltalán mekkora sztárnak számítotok most odakint?

– Nincsenek sztárallűrjeink. Nagyon érdekes, mert amikor kint vagyunk Angliában, és odajönnek hozzánk az emberek, nem a sztárt látják bennünk, nem azért lépnek oda hozzám, mert a hírességgel vagy a hírességekkel találkoznak, hanem azért, mert újraélik azt az élményt, amit a tévében láttak. Ez a nagy dolog. Nem a Beyoncénak örülnek, aki az utcán sétál.

– Lehettek ti olyan profin szervezett brand, mint – ha már emlegetted – Beyoncé? Vagy hogy egy hozzátok közelebbi projektet említsek, a Cirque du Soleil?

– Azt gondolom, hogy lehet. Egy profi menedzsmenttel a hátunk mögött – és ugyebár most a világ egyik legprofibb menedzsmentje áll a hátunk mögött – meg lehet csinálni. A cél jelenleg az, hogy egy olyan szuperprodukcióvá nőjük ki magunkat, mint a Cirque du Soleil, amit a világon mindenhol ismernek.

– Azóta visszanéztétek már a legelső Csillag születik-fellépést? Értitek már, miért nem kerültetek be?

– Nem néztük vissza, de annak idején ronggyá néztem, mint ahogy a mostanit is. Szerintem a közönség annak idején is jól élte meg a dolgot. Akkor volt egy olyan fantáziám a versenyekről, hogy ezeket nem is a nézők döntik el, de erre most rendesen rácáfoltunk. Teljesen össze vagyok zavarodva. Akkor bármikor, bárhová is mentünk, olyan emberekkel találkoztunk, akik szerint nekünk kellett volna nyernünk. Nem tudom, miért történt az, ami, de az biztos, hogy amit akartam a tehetségkutatóval, azt elértem. Az Attraction látványszínház neve Magyarországon ismertté vált. Az egy dolog, hogy mennyire. Jól jöttünk ki belőle. Sokkal jobban jöttünk ki belőle, mintha továbbmentünk volna.

– Miért mondod ezt?

– Én akkor még eléggé ismert státuszban voltam. Ha akkor továbbjutunk, lehet, hogy a közönségtől olyan reakciók érkeztek volna, hogy persze, azért jutottunk tovább, mert ismert vagyok.

– Azért te most is elég ismert státuszban vagy…

– Jó, persze, de ezek sok tényezőtől függenek. Lehet az is, hogy a közönség vagy a zsűri még nem volt annyira érett ránk.

– Azt mondod, hogy az ismert státuszod inkább hátráltatott ennek a projektnek a sikerre vivésében, mint segített volna?

– Lehet, de nem biztos. Nem tudhatom. De ezzel nem is nagyon foglalkoztam soha. Mindig az volt a fontos számomra, hogy egy lépcsőfokkal feljebb lépjünk valahogy.

– A német tehetségkutató mekkora lépcsőfokot jelentett?

– Hatalmas lépcső volt az is, de nem jutottunk el Németországon kívülre. Mondjuk az osztrák, svájci területekig igen, és mindenhol úgy fogadtak minket, mintha mi lennénk a világsztárok, csak éppen a német területeken belül tudtunk mozogni. Hiába volt nagyon ismert az a tehetségkutató, a Britain’s Got Talent mégis egy sokkal nagyobb verseny, ahol globális ismertségre lehet szert tenni.

– Magyarul ez a jó helyen és jó időben tipikus esete.

– Így van. Jókor voltunk jó helyen, és jól csináltuk. Így sikerült, és ettől boldogok vagyunk!

(Fotók: Tóth István)