A Jason Sudeikis által megformált karakter ezekben a néhány perces szösszenetekben még egy igazi nagyképű tuskó volt. Egy olyan amerikaifoci-edző, akit úgy vettek föl egy angol csapat trenírozására, hogy valójában fingja sem volt a futballról. Nem tudta, hogy itt félidőkben mérik a játékidőt, hogy a gólt a kapuba, nem pedig fölé kell lőni, és hogy az nem három, hanem egy pontot ér. Emberünk mindezt tipikus Európába szakadt amerikaiként úgy adta elő, mintha a játék nemismerete az ő pozíciójában erény volna, nem pedig szégyellnivaló arrogancia.

Vicces volt, persze, de erről a formáról bajosan tudtunk volna elképzelni, hogy néhány percnél tovább is szórakoztató tud maradni, így meg is lepődtünk, amikor jött a hír, hogy az Apple egy egész szériát szentel Lasso edzőnek. Azt hittük, hogy egy kínos helyzetkomikumokra építő otromba sportfilm-műfajparódiát kapunk, amiben azon kellene majd sokat röhögnünk, hogy a főhősnek fogalma sincs merre van arccal előre.

Ted Lasso ugyanis egyáltalán nem az a nagyképű tuskó, akinek az NBC Sports reklámjaiban megismertük. Ez mondjuk szubjektív, de Jason Sudeikis egyébként is egy szimpatikus színész, az általa itt megformált karakternek pedig akkora szíve van, hogy az első néhány percben simán karikatúrának tűnhet. A folyton mosolygó, barátságos és javíthatatlanul optimista trénert egy angol futballcsapat tulajdonosa szerződteti le, hogy húzza ki a szószból a lassan másodosztályba süllyedő gárdát. Az első részben a legtöbb karakter akár még egydimenziósnak is tűnhet, de aztán szépen lassan mindegyikük szirmot bont.

Lassóról kiderül, hogy a szíve bár valóban hatalmas, de éppen összetörni készül önhibáján kívül zátonyra futott házassága miatt. A csapat aranylábú tehetségének fotomodell csaja biodíszletből válik érző lénnyé, a folyton morcos kapitányból is szerethető figura lesz, és a vizesnyolcas is megmutatja, hogyan hagyhatja hátra egy folyton a háttérbe szorított ember a krónikus önbizalomhiányt.

A bajuszos edző mellett a másik főszereplő a frissen elvált klubtulajdonos, aki egy rendkívül vonzó, kívülről magabiztosnak és erősnek látszó nő. Először csak egy sima tévésorozatos intrikának tűnik, aki azért akarja tönkretenni a csapatot, mert a tenyérbemászó exférjének ez volt a kedvenc elfoglaltsága. Ahogy halad a cselekmény, róla is kiderül, hogy a válás során mind önértékelésében, mind önbizalmában megrokkant, és hogy igazából a kezdetben gyűlölt csapat a legjobb dolog, ami történhetett vele.

A Ted Lasso csak másodsorban szól a sportról. Nem igazán találkozhatsz benne a pályán játszódó látványos jelenetekkel, és a focinak igazából csak annyi a szerepe, hogy egy közös cél körül mozgassa a karaktereket. De milyen karaktereket! Ettől a sorozattól több érzelmet kaphatsz, mintha egymás után háromszor megnéznéd az Igazából szerelem című örök klasszikust.

A címszereplő eleve imádnivaló figura, akiből csak úgy süt a ragadós jókedv és a humánum, és aki törhetetlen optimizmusa ellenére is kénytelen szembesülni azzal, hogy van, amit nem lehet megoldani szelídséggel és szeretettel.

Van egy jelenet az egyik részben, melyben Ted egy sportriporternek elmondja, hogy ő a sikert nem győzelmekben és vereségekben méri. Őt kizárólag az érdekli, hogy a csapatának tagjai a tőlük telhető legjobbat nyújtsák a pályán és azon kívül is. És ez nem mindig könnyű – teszi hozzá –, de felnőni sem az, ha nem hisz senki az emberben.

Ez a filozófia vonul végig az első évad minden részén, ami végső soron arról szól, hogyan képes az ember túllépni a saját árnyékán, ha tolakodás, szemrehányások és számonkérés helyett nyitottsággal és türelemmel fordul felé a környezete. 2020 legemberibb sorozata ezt a fontos üzenetet szállítja a sitcom műfaji határain belül szokatlanul mély és példás megvalósítással karöltve.