Az áruházlánc bocsánatot kért a történtekért.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Az Örs vezér téri IKEA-nak sikerült átkeresztelnie egyik vásárolóját, Krisztián helyett ugyanis „telefonáló fasz” került a blokkra az egyik vevője nevéhez. Emberünk azzal érdemelte ki új nevét, hogy miközben az ügyfélszolgálatnál várakozott, felvett egy telefonhívást. Igen ám, de közben sorra került, Krisztián pedig reagálva a várva várt helyzetre a hívó türelmét kérte, míg elintézi dolgát az IKEA munkatársával, akit viszont minden jel szerint teljesen összezavart, hogy a vásárló telefonnal a kezében lépett a pulthoz – a bizonylat:

Miután Krisztián – aki az átkeresztelkedés helyett csak egy evőeszköztartót szeretett volna visszavinni – otthon meglátta, hogy mi szerepel a neve helyett a bizonylaton, online reklamált az IKEA-nál. Természetesen a bútorárúházlánc elnézést kért a történtekért, és engesztelésül egy kétfős ebédmeghívást ajánlottak fel neki az áruház éttermében.

Krisztiánnak egyébként a kajautalványt ugyanott kell majd átvennie, ahol lefaszozták.

(Forrás, fotó: Rtl.hu, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Próbababának adta ki magát a tolvaj, majd megvárta a zárórát

A kóterben is jól jöhetnek majd a rejtőzködős trükkjei.

Tömegverekedést okozott a bálabontás a fehérvári turkálóban

Úgy várták a nyitást a használtruha-üzlet előtt, mintha az egyik Azahriah-koncertre árulták volna a jegyeket. Aztán tettlegességig fajult a cipőcsata, melyről felvétel is készült.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Ennek a kőkemény horrorjátéknak az új előzetese rendesen kiteszi a vészvillogót

A rendőrhumor még mindig verhetetlen

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni