Az igazi Szellemirtók, nem a béna női változat.

Ivan Reitman, az eredeti filmeket rendező Jason Reitman fia bejelentette, hogy készül az első két film folytatása, ami semmibe veszi majd a legutóbbi, pocsék női verziót. Hogy ki lesz benne és ki nem, az még egyelőre kérdés, de tekintve azt, hogy Dan Aykroyd nemrég elég konkrét sztorit árult el a régi szereplők felvonultatásával, valószínűsíthető, hogy azt a verziót fogja leforgatni a rendező. Az is erre utal, hogy már nyáron el is kezdik a forgatást, tehát igen nagy valószínűség szerint egy már létező forgatókönyvből készül a mozi, Aykroyd pedig azt mondta ősszel, hogy a szkript már majdnem készen van.

Természetesen a már elhunyt Harold Ramis nem lehet jelen a régi csapatból, és ha a pletykák igazak, akkor Bill Murray is csak szellemként lesz jelen, mivel a film elején elhalálozik. Valamikor 2020-ban már mozikba is kerülhet a Szellemirtók 3., ami egyébként teljes egészében a régi univerzumban játszódik majd, és nem kíván foglalkozni a legutóbbi reboottal. Ó, hol van még 2020 nyara?!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Pazar, itthon alig ismert horrort pótolhatsz végre a héten

Kitiltották Kanye Westet Nagy-Britanniából, mert nem szolgálná a közjót

Filmes túlélőkvíz: vajon kibírja ez a karakter élve a stáblistáig?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
14% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
27% Még nem, de megnézem.
35% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés