James Cameron 1991-ben a Terminátor második részével megcsinálta minden idők legjobb akciófilmjét, de az általa teremtett franchise ezt követően képtelen volt megismételni ennek a filmtörténelmi klasszikusnak a sikerét.

A harmadik részben Schwarzenegger már csak árnyéka volt egykori önmagának. A negyedikben csak digitálisan volt jelen, az ötödikben és a hatodikban viszont újra elvállalta a T-800-as szerepét, de ez egyre kevésbé állt jól neki, ahogy a széria is egyre gyengébb darabokat, ezzel párhuzamosan pedig egyre gyengébb számokat produkált. Egyelőre nincs szó újabb élőszereplős próbálkozásról, de a Netflix egy animációs sorozattal fut neki a franchise-nak.

A Terminátor: A vég kapujában most meg is kapta első előzetesét, mely meglepően jól néz ki, és a trailer alapján egyáltalán nem fog finomkodni. A sztori főhőse ezúttal egy tudós, aki egy olyan mesterséges intelligenciát fejleszt, ami még a Skynetet is képes lehet lenyomni, ezért beindul a már ismert narratíva, azaz a jövőből érkeznek a gyilkosok és a védelmezők, a tudós pedig gyermekeivel együtt menekülni kényszerül.

A sorozat nyolc epizódja augusztus 29-én, azaz az ítélet napján kerül fel a Netflixre.

Ez is érdekelhet:

Itt a Gladiátor II magyar nyelvű előzetese

Ez a film egy csapásra átrendezheti 2024 legjobb filmjeinek toplistáját.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés