A Terminátor 2 után a széria ugyanis iszonyú robajjal állt bele a földbe, James Cameron kiszállása után nem sikerült senkinek sem igazán jó részt készítenie, az utolsó epizódról pedig csak annyit, hogy állítólag az ötödik résszel egyidőben forgó más, szintén elég pocsék filmen dolgozó hollywoodi színészek azzal nyugtatták magukat, hogy legalább nem a Genisysen dolgoznak. Erre most itt a hatodik rész, ami visszatér az első és második rész formulájához, mondogatják is róla, hogy ő a Terminátor-filmek Ébredő erője, és ebben tényleg szinte minden benne is van.

Mert a Sötét végzet pont úgy, ahogy az Ébredő erő, nem különösebben agyalja túl a sztorit, fogja a régi szereplőket, és megpörgeti őket ugyanabban a pokolban, amiben az első két részben. De már-már gyanúsan ugyanabban. Ezúttal ugyanis mindenféle magyarázat nélkül egy olyan helyzetből indul a mészárlás, ahol el kell felejtenünk a második rész után történteket, meg sem mondja, miért, csak felejtsük el, és kész. Sarah Connor és drágalátos kisfia megakadályozták az ítélet napját, de aztán tragédia történik, és máris ugrunk előre az időben napjainkba.

Mexikó. Erős szél. De Daniela haját aztán már a Taft sem tartja meg, amikor egyszer csak megérkezik a jövőből egy Terminátor, aki meg akarja ölni. Ez a Rev-9 modell, aki egy erősen fejlett változat, folyékony, mert ha nem lenne az, akkor nem is lenne buli a buli, ráadásul még osztódni is tud, de ez még mind semmi, mivel képes abszolút emberként is viselkedni, megnyerő modorával pedig meg is nyeri a helyi választásokat… na azt mondjuk nem, viszont bárkivel el tudja hitetni, hogy az élő szövet alatt nem osztódós fémváz van, meg acélszív, mint a Paksi Endrénél.

De ahogy az a Terminátor-filmekben lenni szokott, érkezik még valaki a jövőből, akinek meg kell védenie a lányt a robottól, hiszen a forgatókönyvírók inkább csak kisatíroztak részeket az első és második szkriptből, majd szabadon behelyettesítették a kihúzott részeket más nevekkel és más akciójelenetekkel. Azért egy picit csavarnak a koncepción a film felénél, de az a csavar megosztóbb lesz, mint a Bulibáró.

A Dani megmentésére szakosodott lény egy felturbózott ember, akit a jövőben szuperkatonává változtattak, Grace-nek hívják (Mackenzie Davis), és ha ő nem lenne egymagában elég, hozzájuk csapódik a megöregedett, megtört Sarah Connor, aki mágikus módon mindig tudja, mikor és hova kell menni, és hogy miért, az is kiderül.

A Sötét végzet egyértelműen Linda Hamilton filmje. Ha már visszatért a szériához, akkor ki is használják a jelenlétét, és hihetetlen, hogy az egyébként mosolygós nagyikinézetű színésznő, aki végigparádézta és végigkacarászta Arnie-val a sajtókörutat, mennyire badassé tud válni pillanatok alatt. A filmet abszolút ő viszi előre, és amikor megérkezik Schwarzenegger, kifejezetten szórakoztatóvá válik a párosuk, mivel folyamatosan beszólogatnak, rettentően működik köztük a kémia, a kettejük helyzete pedig egy teljesen érdekes helyzetet eredményez a sztoriban.

Arnie visszahozása viszont már más kérdés. Kissé nevetséges módon tér vissza a T-800-as, ami egyrészt egy elég érdekes kérdést is felvet, amire eddig még senki sem gondolt a Terminátorok munkájával és működésével kapcsolatban, másrészt viszont bármennyire is gondolkodsz rajta, a végére mégis oda jutsz, hogy az egész egy nettó baromság. De itt van a két alappillér, jók együtt, szóval meg kell próbálni elfelejteni neki ezt a butaságot.

A Sötét végzettel azonban jóval nagyobb bajok is vannak ennél. Bár a színészei tényleg a maximumot nyújtják, és Mackenzie Davis baromi jó ilyen kőkemény akciószerepben, annyira, hogy bőven vállalnia kellene még hasonlókat, egyszerűen nem érdekes a megmentésre váró Dani, Natalia Reyes karakterével ráadásul egy erős mexikói szappanopera-vonal is belekerül a képbe, aminél még egy Backstreet Boys-cameo is jobban állna a filmnek. Sír a gitár, szól a latin zene a lemenő nap fényében, közben dúlnak az érzelmek, kicsit olyan is, mintha egy egész pofás akciójelenetekkel teli Terminátor-filmet néznél, amiben ha elfáradsz, néha átkapcsolsz a másik csatornán futó mexikói A csók börtönében című rettenetbe.

Az akciójelenetek viszont nagyon működnek, szinte imádkozol, hogy jöjjenek, mivel akkor jön Gabriel Luna is, aki a T-1000-es óta a legjobb főellenfél, baromira megdolgozik a pénzéért, lehet tőle félni, mivel fogalmad sincs, hogyan lehet legyőzni. Ő meg csak kíméletlenül jön és jön, mint a béna CGI. És akkor elérkeztünk a film másik gyenge pontjához. Nagyon sok benne az animáció, amivel nem lenne baj, ha a minőségük tökéletes lenne. De nagyon nem az. Borzasztóan látszik, mit oldottak meg CGI-jal, pedig egy ilyen filmnél aztán ez nem bocsánatos bűn. Mint egy 10 évvel ezelőtti számítógépes játékban, úgy mozognak a szereplők, talán nem volt pénz vagy idő a kidolgozásukra, ki tudja.

Mindezek ellenére viszont nézhető a Terminátor: Sötét végzet, tényleg a legjobb rész a második óta, de hát annyira alacsonyan van a léc, hogy azt még egy részeg hangya is átugorja. Vannak benne jó ötletek, jók a színészei, de gyakorlatilag csak felmondja az első két film alaphelyzetét, hogy aztán leszámolhasson egy még keményebb Terminátorral, közben viszont kapufát rúg a mexikói vonallal, és a borzasztó minőségű animációval. Kár érte, mert egy kicsi hiányzott hozzá, hogy egy igazán jó folytatás kerekedjen ki belőle. Ez csak egynek jó. Az pedig egy vállaltan T2-szintre célzó filmhez nagyon kevés. De az igazán nagy kérdés, hogy ha ehhez James Cameronnak köze volt, akkor csinált-e bármit azon kívül, hogy néha beintegetett a forgatásra Tim Millernek, a Deadpool rendezőjének. Talán néha még kávét is hozott. Vagy egy jó mexikóit.