Floridában olyat láttunk, amit még elmondani is nehéz, de mi azért megpróbáljuk.
Ha bírod a titkosügynökös akciófilmeket, akkor biztosan képben vagy a Bourne-szériával, ha pedig nem, gyorsan elmondjuk, miről van szó. Jason Bourne, akit a filmekben Matt Damon alakít, a CIA egyik szupertitkos programjának terméke. Arra képezték ki, hogy kiiktassa azokat, akik a Szolgálat szerint fenyegetést jelentenek az Amerikai Egyesült Államok érdekeire nézve, és akikkel e drasztikus megoldáson kívül a hagyományos eszközökkel nem lehetne mit kezdeni. A bonyodalmat az okozza, hogy Bourne lelkiismerete egy küldetés során megébred, mely miatt megbízói ellene fordulnak és a szuperügynök egy kontinenseken átívelő embervadászat célpontjává válik.
A franchise összes eddigi alkotása – A Bourne-rejtély (2002), A Bourne-csapda (2004), A Bourne-ultimátum (2007), A Bourne-hagyaték (2012), Jason Bourne (2016) – izgalmas, látványos szórakozás, de
a kizárólag az orlandói Universal Studios élményparkban megtekinthető The Bourne Stuntacular a látványt tekintve olyannyira rálicitál nemcsak ezekre a filmekre, hanem bármire, amit eddigi életünkben film vagy színházi előadás címén láthattunk, hogy mi tátott szájjal néztük végig az egészet.
A cím nem átverés, ha meg akarod nézni ezt a filmet – pontosabban előadást –, akkor ki kell csengetned a repülőjegyet Orlandóba, majd a belépőjegyet a vidámparkba és hát valószínűleg szállásra is szükséged lesz, hacsak rögtön utána nem szállsz fel a hazafelé induló gépre. Nyilván nem biztatnánk arra senkit, hogy csak és kizárólag emiatt repüljön harminc órát, de ha valaki Floridában vakációzik és szereti kényeztetni az érzékszerveit, ezt a tripet semmiképpen nem érdemes kihagynia.
A The Bourne Stuntacular az orlandói parkban 2020-ban váltotta le a T2-3D: Battle Across Time című látványosságot, melyben a nézők egy félig a színpadon, félig a mozivásznon előadott terminátoros kalandot élhettek végig. Ezt nem volt szerencsénk személyesen bevizsgálni, de a YouTube-on megtekinthető a teljes show, mely alapján magabiztosan kijelenthetjük, hogy az új műsor köröket ver a régire. Ehhez a teljes színpadot át kellett építeni, hiszen a Bourne-kalandhoz egyszerűen édeskevés lett volna a korábban használt színpadi technika.
A látványosságnak otthont adó épületben a közönség először egy külön teremben eligazítást kap, melynek során képbe hozzák a franchise-t nem ismerő nézőket. Ennek során maga Julia Styles, a filmek egyik színésznője mondja el a tudnivalókat, majd a látogatók bemehetnek a színházterembe, ahol egy sötét színpad fogadja őket. Ami először egyáltalán nem egyértelmű, hogy a színpad mögött egy óriási LED-fal zárja a teret. Ez, mivel nem vetítővászon, ahogyan a Battle Across Time idején volt, saját fényt bocsájt ki, így
tökéletesen éles képminőség és fotorealisztikus színpaletta megjelenítésére képes, vagyis a nézőtéren ülők számára nehéz megkülönböztetni, mi az, ami a színpadon, és mi az, ami a kijelzőn játszódik.
Ennek köszönhetően, amikor az első jelenetben felszállt a sötétség és hirtelen azt láttuk, hogy a színpadon Jason Bourne egy bokszmeccsen bunyózik valami isten háta mögötti sztyeppén, miközben körülötte teherautók platóján ücsörgő népek szurkolnak, hirtelen levegőt is elfelejtettünk venni.
Nem elég, hogy az elképesztő méretű és minőségű kijelző miatt az alkotók bármilyen tájjal vagy akár mozgóképpel is tudják hátrafelé bővíteni a teret, a díszlet elemeit mozgató technológia is ritkán látott csúcstechnológiát képvisel. Itt-ott futópadok vannak a színpadba szerelve, melyen a színész helyben mozoghat, miközben a háttérben a táj hátrafelé halad, így szimulálva a szereplők térbeli mozgását. A díszletnek a valóságban is létező elemeit mozgató technika sem gyerekjáték. Óriási épületek, autók, motorok úsznak be a háttér mozgásával totális összhangban a színpadra, melynek változásait a színészek a mozgásukkal elképesztő profizmussal követik le.
A lélegzetelállító előadás összképe tehát három pilléren nyugszik: a háttér, a mozgó díszlet és a sztorit eljátszó színészek – vagy inkább kaszkadőrök.
Mindennek köszönhetően olyan jeleneteknek lehettünk szemtanúi, hogy azt szavakkal érzékeltetni szinte lehetetlen, de azért megpróbálkozunk vele. Képzeld el azt, hogy Bourne-nak egy betörés után el kell menekülnie a helyszínre érkező rendőrök elől. A menekülés úgy néz ki, hogy a főhős motorra pattan, egy rendőrautó pedig a nyomába ered. Nagy sebességű hajsza kezdődik, melynek végén belassul az idő, Bourne a motorról egy lámpaoszlopra kapaszkodik, a kamera lassan körözni kezd a jelenet körül, a rendőrautó pedig elrobog az oszlop mellett és fellöki a motort, majd mindkét jármű a szemed előtt törik totálkárosra.
Vagy a másik: Bourne egy helikopterre erősített kötélhágcsóra kapaszkodik, melyen lógva egy egész városon keresztül száguld a messzeségbe, majdnem ropogósra ég egy olajfúrótorony kitörő lángjaiban, majd végül egy autóba huppan és itt egy újabb üldözés veszi kezdetét. Mindezt egy színházban ülve nézed végig, és közben szó szerint elfelejted becsukni a szádat.
Amikor már azt hinnéd, innen nincs feljebb, az alkotók színpadi pirotechnikát is bevetnek, amikor a kijelzőn látható robbanás vagy az említett olajfúró torony tüze valóban ott terem a levegőben. A színpadon akciózó színészeket és járműveket elképesztő kreativitással küldik át a kijelzőre vagy onnan a valóságba. Az autókat egy hatalmas kapartatás során feltörő gumifüstbe rejtve egy csapóajtón süllyesztik a színpad alá. Mire a füst eloszlik, a járművek már a kijelzőn robognak tovább, a néző pedig az egész váltásból semmit nem vett észre. A verekedések ugyanilyen kreatívak. Amikor Bourne egy rosszfiút egy erkélyről ledob a mélybe, a valódi színész eltűnik az erkély korlátja mögött és a másik oldalon már csak a digitális klónja zuhan a halálba.
Egy másik verekedésnél az üvegfalú úszómedence oldala valójában szintén LED-fal, így amikor a hős az egyik ellenséget a vízbe fojtja, annak fulladozása igazából csak számítógépes animáció, de a nézőtérről túlzás nélkül tökéletes az illúzió. Nem csoda, hogy amikor vége a nagyjából húszperces előadásnak, azok, akik először látták az egészet, szinte moccanni sem tudnak. Én konkrétan ezt kérdeztem a mellettem ülőtől:
Ezt te is láttad?
A kérdés nyilván csak vicc volt, de az élmény annyira lehengerlő, hogy az ember többször valóban nem hiszi el, ami a színpadon történik.
A The Bourne Stuntacular tökéletes bizonyítéka annak, hogy a szórakoztatásban az amerikaiak mellett nemigen lehet labdába rúgni. Természetesen nem állítom azt, hogy a világon sehol máshol nem lehet egy színházteremben olyasmit látni, amitől az embernek eláll a lélegzete, sőt, a Universal Studios show-ja az érzelmek tekintetében teljesen steril, ezt azonban bajosan lehetne a produkció alkotóinak szemére vetni. Elvégre is egy vidámparki látványosságról beszélünk, melynek az a célja, hogy lenyűgözze a nézőjét, ezt pedig úgy csinálja, amihez foghatót én személy szerint még sehol máshol nem láttam.
Az előadás közben tilos a kamerázás, de ennek ellenére már több olyan videó is megtalálható a neten, ami az elejétől a végéig megmutatja a show-t. Meg lehet őket nézni, de ebben az esetben ezek nagyjából annyira tudják visszaadni az élményt, mintha valaki beülne az Avatar 3D-s IMAX-vetítésére, majd otthon egy remegő kézzel rögzített kamerás felvétellel próbálná elmagyarázni, mit élt át a moziban. Nincs az a videó ami képes lenne kiváltani azt a szájtáti gyermeki csodálkozást, amit az ember a csak Orlandóban megtekinthető előadáson ülve érez.