A Sony a Summer Game Fest nevű rendezvényen mutatta meg a PlayStation 5-re készülő felturbózott újrakiadás leleplező trailerét, és bizony egy panaszszavunk sem lehet.

A The Last of Us először PS3-ra jelent meg, majd PS4-re kapott egy Remastered verziót, most azonban az ötös számú PlayStationre az alapoktól építették fel újra. A kedvcsináló alapján nemcsak grafikailag nyúltak hozzá a legendás alapanyaghoz, de az irányítást és a játékmenetet is modernizálták.

Az tehát alap, hogy az ezúttal The Last of Us Part I címmel érkező alkotás jobban fog kinézni, de játszani is egészen új élmény lesz vele.

Alig várjuk, hogy egymás után nekiveselkedjünk a két epizódnak, amit hamarosan meg is tehetünk, az első rész újragondolása ugyanis már szeptember 2-án megjelenik, egyelőre kizárólag PS5-re, de később PC-re is jön.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Meghalt a világ legöregebb kutyája

AI-kvíz: kitalálod, milyen fogalmakhoz készítette a mesterséges intelligencia ezeket a képeket?

Nem tudod, miről maradtál le eddig, ha még nem láttad az Ugandai feláldozhatók előzetesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.