Tegnap elindult a Disney saját streamingszolgáltatása, mely nyitás után azonnal úgy tolta a The Mandalorian című sorozat pilotját a felhasználó képébe, mintha ettől függne, hogy a Disney+ megéri-e az év végét. Az igyekezet valahol indokolt, hiszen a széria igazi húzócím. Az első élőszereplős Star Wars-sorozat, ami csak és kizárólag ezen a platformon elérhető, és amire egy egész estés szuperprodukció költségvetését, legalább 130 millió dollárt költöttek el.

A The Mandalorian jelentőségét úgy tessék elképzelni, mintha mondjuk a Trónok harcából készülne nagyjátékfilm. A messzi-messzi galaxis alakjaiból most először forgott élőszereplős verzió egyenesen a képernyőkre, így a széria showrunnere, Jon Favreau felelőssége óriási. Ha sikerül meghonosítania a franchise-t az új közegben, azzal egy teljesen új kapu nyílik meg az alkotók és a rajongók számára – meg a pénzcsap a Disney számára, de ez már egy másik történet.

És akkor jöhet a legfontosabb kérdés: jó-e a The Mandalorian? A válasz pedig a pilot alapján:

Bár egyelőre csak óvatosan szabad messzemenő következtetéseket levonni, de az első kritikák és – ami fontosabb – a nézői reakciók szinte egyöntetűen ölelték keblükre a nyitó epizódot. Ez pedig nem is csoda, hiszen hiába nincs beúszó felirat, hiába nem csendül fel John Williams zenéje, a hangulat határozottan a helyén van, sőt, az egészet sikerült nyakon önteni bőkezűen adagolt western-elemekkel, aminek köszönhetően a The Mandalorian ismerős, mégis izgalmasan új.

A főhős egy enigmatikus figura, a mandalóriai, aki a Boba Fett által divatba hozott páncélban feszít, és a galaxis peremvidékén fejvadászkodik. A főszerepre Pedro Pascalt sikerült megnyerni, ami egyelőre igen nagy luxusnak tűnik, hiszen az első részben még el is hangzik, hogy a mandalóriai fejvadászok állítólag soha nem veszik le a sisakjukat. Ha ez így marad, akkor a Disney egy valag pénzt megspórolhatott volna egy ismeretlen színésszel. Mivel azonban az egyre népszerűbb Pascalt sorozták be, erős a gyanúnk, hogy a karakter nem fog végig teljes páncélzatban feszíteni.

Bár a közel negyven perces epizód végén érkezik egy nagyon komoly csavar, a játékidő nagy része inkább csak felvezetés, de mondhatnám azt is, hogy olyan, mint egy terjedelmesebb rajongói kisfilm – a szó lehető legjobb értelmében. Az elköltött 130 millió dollárnak minden egyes centje meglátszik az alkotáson. Néha még a Trónok harcában is észre lehetett venni néhány trükkösebb kameraállást, amivel a készítők megpróbálták palástolni, hogy nem állt végtelen összeg a rendelkezésükre minden epizódhoz, itt azonban az alibizésnek a nyomát sem látjuk. Az effektek, a díszletek, a maszkok és a jelmezek mind-mind csúcsminőségűek, és mivel természetesen egy szuszra lett leforgatva az egész évad, ez egészen biztosan kitart majd az utolsó rész utolsó képkockájáig.

A pilot a már említett western-elemekkel hoz igazán újat a Star Wars jól ismert közegébe. Maga a főhős, a névtelen és szótlan (lézer)pisztolyhős is egy tipikus vadnyugati figura, a helyszínek pedig még erre is rátesznek egy lapáttal. A második félidőben rommá lőtt város például teljesen olyan, mint egy poros mexikói falu, ahol az ellen a pajta tetejéről szórja az ólmot a hősökre, és a tökéletes illúzióhoz szinte már csak a szél gurította ördögszekerek hiányoznak. A nagy westernek előtti tisztelgés, és az ebből fakadó játékosság végig jelen van, amitől egy Star Wars-rajongó számára a The Mandalorian különösen friss élménynek hat.

Innen persze még ugyanúgy vezethet egyenes út lefelé, mint felfelé, de a startmező bőven szolgáltat okot a bizakodásra. Úgy tűnik, a közönség is ráharapott a csalira, és tegnap óta a Twitter a különböző rajongói elméletektől és észrevételektől hangos. Ha beválik a Disney terve, egy új korszak kezdődhet a Star Wars történelmében.