Ha találkoztál már korábban Joe Exotic munkásságával, különösebben nem lehettél meglepődve a Tiger Kingen, ezen a dokumentumsorozaton, ami már-már úgy hat, mintha a Coen-testvérek írták volna, és nem az élet. De Coenék sem tudnának már ilyen beteg sztorit írni. A Tiger King ugyanis epizódról epizódra képes megdöbbenteni azzal, hogyan alakulhatott pár élet ennyire bizarr módon, mintha Wynnewood vizébe valami nagyon csúnya drogot adagolnának, ami azonnal mindenkit agresszívvé és álszentté tesz. És kanossá. És persze valamiért mindenki nagyon vonzódni kezd tőle az egzotikus állatokhoz. De nem úgy.

A hétrészes (plusz egy aftershow-epizód) dokusorozat főhőse elvileg maga a Tigriskirály, azaz Joe Exotic, polgári nevén Joseph Schreibvogel, a magát szépen kitaláló állatkerttulajdonos és tigristenyésztő-császár, de ez csak a látszat. Joe nem vinné el ezt az egészet a hátán, bár ő is elég érdekes csávó. A környezetével együtt viszont olyan flottul hoz össze egy sötét, de valahol vicces cselekményt, hogy azt a legelcseszettebb bűnfilmben sem tudnák ilyen gyönyörű hatékonysággal mozgatni. Úgy képzeld el, mintha tényleg egy egész évadnyi Fargót látnál, csak ez nem a képzelet szüleménye. Ettől lesz még viccesebb és még ijesztőbb ez az egész.

Joe Exotic egyből a börtönben kezdi a sztorit, ahol épp büntetését tölti, hiszen ahogy tudjuk, bérgyilkost fogadott, hogy megölesse az őt folyamatosan ellehetetleníteni próbáló nagymacska-mentőt, Carol Baskint. Ezt 22 évvel jutalmazta a bíróság. Ujjuj, gondolnánk, milyen kemény, de kiszámítható menet lesz ez egy vadmentő és egy vadtenyésztő között, de Exotic és Baskin harca közel sem merül ki egy szimpla jófiú-rosszfiú harcban, részről részre árnyalják a képet, és az összes karakterről kiderül, hogy sötétebb az éjszakánál is, vagy legalábbis van valami kisebb-nagyobb titka. De inkább nagyobb.

Itt tulajdonképpen szinte mindenki rosszfiú. Alig akad olyan karakter ebben a sztoriban, aki miatt az ember ne fogná a fejét, és bár az események mozgatórugója tulajdonképpen Joe Exotic, ami körülötte történik, az is legalább annyira bizarr, mint a lekváros rántott hús rózsaszirom-körettel. Az már ránézésre is világos, hogy ez a társaság nem az eszéért híres, de tényleg kell pár rész ahhoz, hogy rájöjj, mennyire nem.

Itt van például a főhős, Joe. Ő nem csak szimplán a vadállatok barátja, hanem a fegyvereké is, szereti bánatát country dalokba önteni, tévéműsora van, és még az USA elnökévé is szeretett volna válni. Nyíltan meleg, és két férje van, mert miért is ne lenne kettő, ez még a legkevésbé furcsa dolog ebben a történetben. Carol Baskinnel ránézésre is van valami gond, aztán szépen lassan kiderül, hogy a jósága valószínűleg csak álca, minden valószínűség szerint megölte a második férjét, feltehetően úgy, hogy megetette a tigriseivel. Aztán itt a szintén vadálatokkal karriert csináló, szintén állatkert tulajdonos Bhagavan Antle, aki a városkában simán elefántháton lovagolgat, nem mellesleg pedig szektát működtet a háttérben. És senkinek semmi problémája nincs ezzel. Persze ez nem teljesen igaz, de mindenki együtt él ezekkel a helyi furcsaságokkal. Nem igazán tudnak mondjuk mást tenni.

De beugrik még a képbe az egykori kokainkirály, Mario Tabraue is, aki szintén a vadállatok nagy barátja, és hát igen, lehet, hogy ült 12 évet, mert elkövetett ezt-azt, többek között állítólag róla mintázták A sebhelyesarcút is, nem is tagadja, hogy akadnak jelenetek a filmben, amik megtörténtek. Nem pont úgy, de majdnem. Ő persze nem csinálta, de ott volt, végignézte, nem is tagadja.

És így tovább. Ha ilyen emberek találkoznak, abból semmi jó nem sül ki. Ez a sztori úgy is nagyon durva, hogy lehetett volna még ennél is súlyosabb. Baskin ugyanis él, Exotic pedig börtönben van, akár mindketten lehetnének már egy koporsóban a föld alatt, vagy éppen valamelyik tigris gyomrában. Másképp alakult. De ahogy alakult, az valami csoda. Azért zavarba ejtő a Tiger King, mert teljességgel kiszámíthatatlan. Nagyjából a negyedik résznél eljutsz arra a pontra, hogy ha jön egy új karakter, akkor már előre fogod a fejed, hogy ezzel is valami embertelen nagy mentális baj lesz, és mindig kiderül, hogy jogosan féltél.

A sorozat gyönyörűen vezeti fel a sztorit a Joe Exoticcal valóságshow-t forgató producertől az állatkertek meghasonlott, néha szó szerint megtépázott dolgozóin keresztül a hozzátartozókig és rokonokig, tényleg mindenkit igyekszik megszólaltatni, és tényleg mindenkinek van legalább egy olyan pillanata, amikor az ember száján kiszalad egy „atyaúristen”.

Lehetne a sorozat mottója az, hogy „mindig van lejjebb”. Az egymás legyőzésére való vágy, a hiúság, a butaság, a gonoszság, a hírnév hajhászása, a társadalmi szabályok felrúgása egy olyan mikroközösséget hozott létre, amiben minden lépés borzasztó következményekkel jár, és amiben tulajdonképpen senki sem akar a másiknak jót, így nagyjából mindenki veszít. Még a tigrisek is. Mindehhez az eredeti szereplők asszisztálnak, és igazából semmiből sem csinálnak titkot. Csak amiből nagyon muszáj.

A Tigrisvilág kötelező néznivaló a Nagy Otthonülés alatt a Netflixen, főleg akkor, ha nem bírod kivárni a Fargo következő évadáig. Az sem lesz ennyire beteg. Egyszerűen nem lehet. A legjobb sztorikat tényleg az élet írja.