Az egyik észak-mexikói börtön vezetősége annyira hitt a sport közösségteremtő erejében, hogy Szilveszter napján rendeztek egy focimeccset, melyen két ellenséges drogkartell, a Los Zetas és a Del Golfo bebörtönzött tagjainak kellett volna eldönteniük, ki rúgja jobban a bőrt.

A Zacatetas államban lévő Cieneguillas nevű börtön udvarán aztán tényleg rúgták a bőrt, de nem úgy, ahogy azt az őrök remélték. A mérkőzés első perceiben ugyanis egy állítólagos szabálytalanságon összekülönböztek a játékosok, majd valahogyan előkerült néhány lőfegyver, a többi pedig már sporttörténelem.

Természetesen azonnal tömegverekedés lett a dologból, és nem is igazán értjük, ki várt mást az eseménytől. A vezetőség ráadásul még az elítéltek családtagjait is odaszervezte a nézőtérre, így feleségek és gyerekek nézhették élő egyenesben, ahogy apuék halálra verik egymást a gyepen.

Meccsbiztosítás, mint olyan

Nagyjából három órába telt, mire a kivezényelt katonaságnak sikerült levernie az addigra börtönlázadásba átcsapó össznépi dzsemborit, melyben végül tizenhat elítélt vesztette életét, további öt pedig komoly sérüléseket szenvedett. A takarítás során aztán nemcsak lőfegyvereket és késeket találtak, de előkerült 77 zacskó marihuána, egy fűrész, három olló, kilenc mobiltelefon, két kalapács, és két üveg szeszes ital.

Az okok feltárása folyamatban, bár nem gondolnánk, hogy a hivatalos vizsgálat nagy meglepetésekkel zárulna. Ezt a dolgot csak az nem látta előre, aki szirupos hollywoodi feelgood-mozikon nevelkedett.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés