Katonák voltunk (We Were Soldiers, 2002)

Mel Gibson vietnámi őrületét az a Randall Wallace rendezte, aki A rettenthetetlen forgatőkönyvét írta, vagyis ez a kegyetlen, kijózanító, de akciófilmként is működő háborús mozi két jól összeszokott alkotó közös munkája, és ez meg is látszik rajta. A Katonák voltunk nem idealizálja azt, mi történik olyankor, amikor acél, tűz, fehér foszfor és emberi test találkozik. Amikor a film hősei fáradtan elhagyják a harcmezőt, a néző fejében egyetlen gondolat lüktet: a békére, mint a szeműnk fényére, úgy kell vigyázni.

Hotel Ruanda (Hotel Rwanda, 2004)

Tíz évet kellett várni arra, hogy Hollywood végre hozzányúljon az 1994-es kongói eseményekhez, amikor az afrikai országban három hónap leforgása alatt közel egymillió embert mészároltak le egy ép ésszel alig felfogható polgárháborúban, a világ pedig ölbe tett kézzel nézte végig a szörnyűséget. A Hotel Ruanda úgy felkavaró, hogy közben nem tolja az ember arcába az explicit horrort, így mi a fiatalabb korosztály tagjai számára is kötelezővé tennénk a megtekintését.

Jojo Nyuszi (Jojo Rabbit, 2019)

Taika Waititi alkotása sem akar nyílt színi erőszakkal sokkolni, pedig a második világháború sűrűjében játszódik. Egészen hihetetlen, de az új-zélandi rendező képes a nácik szörnyűségeit úgy bemutatni, hogy az egész elképesztően emberi, szinte meséskönyvbe illően bájos, ha használható egyáltalán ez a szó olyankor, amikor a huszadik század legsötétebb éveiről beszél az ember. Gyönyörű, megható, de eredendően optimista esettanulmány arról, hogyan ülteti el egy iszonyatos diktatúra az értelmetlen gyűlöletet az egyszerű emberek fejébe.

Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb, 1964)

Stanley Kubrick szatírája a háborús filmek elitjének csúcsa, melyben egy amerikai támaszpont meghibbant parancsnoka eldönti, hogy atomcsapást mér Oroszországra, mert a komcsik szerinte megmérgezik az amerikaiak éltető testfolyadékait. Egyetlen ember, egyetlen hibás fogaskerék a rendszerben, és az egész emberiség puszta léte kerül veszélybe. Ismerős felállás? A Dr. Strangelove egyszerre rekeszizomszaggatóan vicces és libabőröztetően félelmetes.

Szentjánosbogarak sírja (Grave of the Fireflies, 1988)

Takahata Iszao korszakos alkotása listánk egyetlen animációs filmje. A japán Studio Ghibli társalapítója ezzel tette fel az ikonikus stúdiót a világtérképre, teljesen megérdemelten. A Szentjánosbogarak sírja a második világháború poklában követi végig egy japán testvérpár sorsát, és úgy megdolgozza még a felnőtt nézők könnycsatornáit is, hogy ahhoz képest ovisként végignézni Bambi anyukájának halálát, vasárnapi séta volt csupán. Ne tévesszen meg senkit az animációs megvalósítás, ez a film nem gyerekeknek való.

Gandhi (1982)

A Gandhi elsősorban a címszereplő életéről és Ben Kingsley emlékezetes alakításáról szól, de az angol megszállás ellen a békés ellenállás eszközével harcoló férfi története egyértelműen listánkba kívánkozik. Az Oscar-díjas alkotás főszereplője a világtörténelem leghíresebb pacifistája, aki úgy hirdette a békét, a megbocsájtást és a szelídséget, hogy körülötte egy forrongó India és egy tomboló háború döntötte romba a világot.

Az őrület határán (The Thin Red Line, 1998)

Terrence Malick filmje egyértelműen a legkomolyabb feladvány a lista résztvevői között, és aki elsősorban a robbanások meg az akció miatt néz háborús filmeket, jobban teszi, ha máshol keresgél. Ez a film komótosan, csendben bontja ki a vágóhídra küldött katonák emberi drámáját, hogy megmutassa, aminek a tábornokok elé terített térképen még értelme van, az az egyén szintjén maga a vegytiszta téboly. Mindezt olyan világsztárokkal meséli el, mint Jim Caviezel, Sean Penn, Nick Nolte, Adrien Brody, George Clooney, John Cusack, John Travolta, Jared Lato vagy Woody Harrelson.

Bőrnyakúak (Jarhead, 2005)

A Bőrnyakúak első kedvcsinálója annak idején csúnyán átverte a közönséget. Akciófilmet ígért, de Sam Mendes mozijában ehhez képest csak a perifériában bukkant fel olykor a háború káosza. Az került fókuszba, hogyan őrli fel az arctalan háborús gépezet az egyszerű kiskatonák lelkét, mindezt olyan pazar képekkel megtámogatva, hogy néhol az embernek a szája is tátva maradt. Emiatt a film audiovizuális tekintetben is élmény, de ez sem tereli el a figyelmet a lényegről: a háborúsdi akkor is megöli az embert, ha a húsa érintetlen marad.

War Machine (2017)

Újabb szatíra, ami nem érhet fel Kubrick fentebb említett mesterművéhez, de szikár stílusa és Brad Pitt remek alakítása miatt bőven megér egy próbát. A Netflix filmje nem akarja úgy rárúgni az ajtót a nézőre, ahogy a lista némely darabja teszi, ettől a mozitól nem fogod vacakul érezni magad, inkább csak azt mutatja meg, mennyire nevetséges az amerikai hadsereg erőlködése a közel-keleti hadszíntéren. Ebből aztán le lehet vonni egy rakás következtetést arra vonatkozóan, mennyi értelme is van tulajdonképpen bármelyik modern fegyveres konfliktusnak. A War Machine a válaszokkal sem marad adós.

A harcmező hírnökei (The Messenger, 2009)

Ez a film a lista egyetlen olyan résztvevője, ami a háború egy másik, nem kevésbé nyugtalanító arcát mutatja meg. Itt a fronton harcoló katonák otthon maradt szerettei kerülnek főszerepbe és két veterán tiszt, akiknek az a dolga, hogy kézbesítsék az elesettek halálhírét. A harcmező hírnökei lassan, komótosan építkezik, de az üzenete ugyanolyan nyilvánvaló, mintha ordítva akarná átadni: a háború nem csak azokat nyomorítja meg, akik a harctéren szenvedik el a következményeit.

Ez is érdekelhet: