A magyar lottótörténelemben még sosem húztak ki négy egymást követő számot, szombaton viszont mindez megtörtént.

A nyerő számsor a 44, 85, 86, 87, 88 volt, így aki másnaposan kevés erőfeszítésből vezényelte le a számkiválasztás – egyébként általában gondos és jól megtervezett – hadműveletét, az most jól járhatott. Persze ilyen nem volt, valószínűleg Magyarországon senki sem jár másnaposan vagy ittasan lottózni.

Paulin Ildikó, a Szerencsejáték szóvivője az RTL Híradó-nak nyilatkozta azt, hogy a játék hatvanhét éves történetében összesen tízszer húztak ki egymás után három számot, négyet viszont sosem.

Mérő László matematikus szerint úgy néhány ezer évente fordulhat elő az, hogy négy szám jöjjön ki egymás után az ötös lottón.

Egyébként ha már itt tartunk, aki a következő héten telibe kapja az öt számot, az 3,21 milliárd forinttal térhet haza. Az elmúlt szombat után nyugodtan lehet majd próbálkozni az 1, 2, 3, 4, 5 számsorral is, ezzel is bemutatva a sok okoskodó lőcsnek, aki szerint ne használjunk ilyen számsort jelszónak vagy kódzárnak.

Ezek is érdekelhetnek:

Sosem gondolnád, milyen brutális a különbség egymillió és egymilliárd közt

Ha találunk valamit, amiből mindannyiunknak van egymillió, és a legtöbbünknek egymilliárd is, akkor érezhetjük igazán a különbséget.

(Forrás: 444, RTL Klub)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

5 jó hír a múlt hétről a hulladékcsökkentéstől egy új milliárdosig

Meghalt a világ legöregebb kutyája

AI-kvíz: kitalálod, milyen fogalmakhoz készítette a mesterséges intelligencia ezeket a képeket?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.