Roar Uthaug, a 2018-as Tomb Raider rendezőjének új filmje a szörnyes városrombolós filmek közhelyszótára, melyben egy hegynyi méretű, indaszakállú kőember megy neki a norvég fővárosnak. Kínunkban röhögtük végig.

A Troll az első pár percében kirakja az irányjelzőt, amikor a norvég hegyek között a kislányának a sziklákban rejtőző óriásokról hadováló apuka ezt találja mondani: „Ne a szemeddel nézz! A szíveddel!” Ez pedig olyasmi, amivel kapcsolatban csak azt nem értjük, hogy a színész, akinek a forgatókönyv ezt az ordas közhelyet a szájába adta, miért nem mondta meg a rendezőnek, hogy Kedves Roar, márpedig én nem csinálok bohócot magamból a kedvedért! És az a nagy büdös helyzet, hogy ezzel még nem is értünk le a gödör aljára, a filmben ugyanis minden, ami elhangzik a szereplők szájából, az első szótól az utolsóig nevetséges, a szó legrosszabb értelmében. A Troll simán az év egyik legbugyutább mozija.

Félreértés ne essék, nincs bajunk a zsánerrel – bár azt azért megjegyeznénk, hogy a csúnya szörny elindul szétverni egy nagyvárost formulát Godzilla, King Kong és a Tűzgyűrű batárjai már régen kimaxolták –, de mindezt úgy is elő lehetne adni, hogy a nézőt nem kínozza a szekunder szégyen a teljes játékidő alatt. Olyan, mintha a Troll sztorija, karakterei és szövegkönyve egy óvoda ebéd utáni csendespihenője alatt íródtak volna.

A történet egyébként simán ráférne egy gyufásdoboz oldalára: a norvég hegyekben felébred egy troll, ami elindul Oslóba valamiért. Az útját széttaposott tankok keresztezik, majd a végén jön a leszámolás, aztán a stáblista. Nincs ezzel baj, ez a zsáner erről szól, kizárólag a faék egyszerűségű sztori miatt még nem bántanánk Roar moziját. A Troll azonban egészen rafinált módokon fárasztja le a nézőjét. A legfontosabb, amit már fentebb is érintettem, hogy elképesztően felszínesre írt karakterek beszélnek óriási butaságokat. Amikor még a néző azt hiszi, hogy a film paródiának készült, addig ez akár még szórakoztató is lehet, de egy ponton biztosan beüt a felismerés, hogy nem ez a helyzet, és onnantól már csak a fejünket csóváljuk.

Sajnos a film nemcsak a kimondott szavak szintjén irritáló, értelmes karaktereket sem sikerült összehozniuk az alkotóknak. Egyetlen olyan szereplőt sem kapunk, akit ne láttunk volna már milliószor a vásznon. Itt van a homályos tekintettel a hazáról és a népről hadováló elnökasszony, a kétkedő főhősnő, a kőkemény, de azért olykor vicceskedő katona, a megbolondult tudósember, az ellenszenves politikus és a mindent feltörő és megoldó elemző is, aki valamilyen rejtélyes oknál fogva úgy rohangálhat be szigorúan titkos kormányülésekre, mintha csak a budira ugrana ki tojni egyet.

A cselekményben sem érdemes keresni az eredetiséget vagy a logikát. Nem lehet tudni, az ország vezetői miért pont egy szerencsétlen paleontológust hívnak be a szupertitkos tanácskozásra, amikor földmozgásokról érkezik hír. Totálisan inkompetens emberek jutnak szerephez az ügyben, csak mert az írók így akarták, és ezek a karakterek egészen furán reagálják le a fejleményeket. Felsorolni is nehéz lenne a sántító fordulatokat, hiszen a filmidő minden percére jut valami épületes baromság.

A főhősnő például megkeresi a trollokról szőtt elméletei miatt a társadalom peremére szorult apját, csak azért, hogy folyamatosan elküldhesse a francba, hiszen hülyeségeket beszél. Egy ponton a fater is megkérdezi, hogy miért lett bevonva, ha egyszer egy szavát sem hiszik el, de erre nem érkezik válasz. Kellett az apa-lánya kapcsolat a filmbe és ennyi. A leszámolás előtt a szuperkatona azon kesereg, hogy nem lesznek kész, mire a szörny odaér, de azért összehívja az embereket, hogy beszédet mondhasson nekik, mert kellett egy ilyen is a filmbe, a logika meg kit érdekel. Tényleg, egymás sarkát tapossák az ezekhez hasonló marhaságok, melyeket látva fél óra múltán a néző már legyinteni is elfelejt.

Ezt a filmet az sem menti meg, hogy belekerült néhány mókás filmes utalás a Jurassic Park vagy A Gyűrúk Ura kontójára, és az egyébként korrekt látvány miatt sem éreztük indokoltnak, hogy száz percet áldoztunk az életünkből Uthaug alkotására. Nincs mese, a norvégok most alaposan megtrollkodták a Netflixet.

Troll

  • Helyenként korrekt látvány
  • Irtózatosan buta szövegkönyv
  • Egydimenziós karakterek
  • Logikátlanságok garmadája
Player-méter
4
És ezt olvastad már?
Még mindig sokkal többet tévéznek a magyarok, mint amennyit neteznek
További cikkeink a témában