Hitted volna, hogy egyszer majd eljön a pillanat, amikor Jason Bourne ágyba bújik Gordon Gekkóval? Persze, hogy nem, és nem is vártad, de a pillanat most eljött.
A Behind the Candelabra Liberace (ejtsd: liberácsi), a zseniális zongorista showman életének hat évét mutatja be, a hetvenes évek végétől a nyolcvanas közepéig, amikor is a fiúkhoz vonzódó művész (Michael Douglas) megismerkedik a nála jóval fiatalabb Scott-tal (Matt Damon), majd rövid idő alatt egymás karjaiban találják magukat. A gazdag, de meglehetősen furcsa Liberace és a fiú kapcsolata azonban inkább egy lassú lejtmenet, mintsem egy csodálatos, kibontakozó szerelem, amelyet a Júlia magazin is ihlethetett volna.
Steven Soderbergh filmjéről jobb tudni, hogy ez bizony egy tévés produkció, az HBO művét a csatorna és a mozik is vetítik, a minőségén azonban nem látszik meg, hogy képernyőkre, és nem elsősorban nagy vásznakra szánták. A tempóján már annál inkább. A közel 120 perces játékidő bizony nagyon lassan csordogál el, közben pedig olyan erkölcsi tanulságokat kapunk meg gyönyörű, csillogó borítékban, amelyeket már ezerszer rágtak a szánkba más mozikban. Akkor miért jelentős mégis a Túl a csillogáson?
Mert olyan színészi alakításokat hoz, hogy attól jó, hogy nem robban fel a tévé! Michael Douglas élete legjobb játékát mutatja be, annyira meggyőző a meleg, megvénült zongorista szerepében, hogy kérdés nélkül oda kellene adni neki minden ide vonatkozó díjat. De ne felejtsük ki a maszkmestereket sem, akik mind Damon, mind Douglas esetében nettó csodát műveltek, de a bájgúnár plasztikai sebész, Rob Lowe viszi el mégis a show-t, aki ezzel a fejjel viszonylag előkelő pozícióban végezhetne egy Jacko-hasonmásversenyen. Mondjuk, ha már itt tartunk, Matt Damon a film felénél megkapott új arcával azonnal beugorhatna egy Jon Bon Jovi-biopic főszerepének castingjára.
A Túl a csillogáson bármennyire is szépen összerakott darab, mégis nehezen szerethető, mert lassúságán sem segít az a tény, hogy nincs senki, akinek szurkolhatnánk. Egyetlen igazán pozitív karaktert sem tud felmutatni, és hiába brutálisan erősek az alakítások, maga a sztori sem tartalmaz a már többször látott sztárlejtőn lefelé tartó filmek formuláin kívül semmi izgalmasat. Az azonban tény, hogy sosem láttad még Michael Douglast és Matt Damont szeretkezni, persze kérdés, hogy akarsz-e látni ilyesmit egyáltalán. Ha bírja a gyomrod a plasztikai műtétek plasztikus megjelenítését, a férfiszexet, vagy a hogyan buktam el, és lettem lecsúszott drogfüggő-sztorikat, a Behind the Candelabra kötelező darab. Bárhogy is legyen, a film utolsó pár percének giccsfaktorát mindenképpen ki fogod kérni magadnak.