Az év egyik legfurcsább drámája nem kellett a magyar moziknak, pedig Ryan Gosling és Bradley Cooper nevével talán el lehetett volna adni. Vagy mégsem?
Nem valószínű, hogy bárki is betért volna a moziba egy The Place Beyond the Pines miatt, hiszen a magyar ember nem biztos, hogy szívesen néz kemény drámát 140 percen keresztül a nagy vásznon, még akkor sem, ha a mozi hűvösében kevésbé rohad meg a kedves jegyvásárló, mint egy klíma nélküli lakásban. Pedig Derek Cianfrance rendező igencsak megdolgozott a pénzéért, ebben a több síkon futó drámában gyakorlatilag minden megvan, ami a boldogsághoz, vagy ha már azért fizettünk be, a boldogtalanságunkhoz szükséges, így érdemes lesz elővenni a nálunk csak DVD-n megjelent filmet.
A történet egy kisvárosba vezet minket, ahol a cirkusszal éppen ott állomásozó ördögmotoros, Luke (Ryan Gosling) azzal szembesül, legutóbbi itt tett látogatása során bizony sikeresen zavarta be az egyik helyi lány málnásába a maciját, melynek gyümölcséről az anyuka, Romina (Eva Mendes) egyáltalán nem szólt a Scooter-rajongóvá szőkített apukának. A csóró motoros egy helyi autószerelővel összefogva bankot rabolni kényszerül a frissen szerzett családja eltartásának érdekében.
Egy másik szálon egy rendőr, bizonyos Avery egy akciója után hőssé avanzsálódik, ami nem várt lavinát indít el a karrierjében, és rá kell jönnie, kollégái gyakorlatilag közelebbi kapcsolatot ápolnak a korrupció fogalmával, mint a gumimacik a gumibogyószörppel. Egy újabb szálon két fiatal ismerkedik meg egymással, barátságuk alapját pedig a drogok szeretete jelenti. Nem is sejtik, hogy tulajdonképpen ellenségek. A sztori jól felépített kártyavára naná, hogy összeomlik, ráadásul meglehetősen kellemes módon.
Cianfrance jó szokása szerint játszik az idő- és történetsíkokkal, de ezúttal lineárisan építi fel a sztorit, bár nem kell nagyon meglepődni, ha egyszer csak hirtelen tizenöt évet ugrunk az idővonalon előre. A Túl a fenyvesen tulajdonképpen monumentális dráma egy lassan összekuszálódó sztorival, amelybe már az első pillanattól bele van kódolva a tragédia, szinte érzed a levegőben, hogy itt bizony minden rosszra fordul, és nem árulunk el nagy titkot, bizony nem fogod borvirágos jókedvedben kivenni a lemezt a lejátszódból.
És még csak arról sincs szó, hogy a bőséges játékidő olyan gyorsan elhussanna. A két és fél óra alig tűnik többnek háromnál, az eszméletlenül lassan kibontakozó, de egységes történet viszont a végére meghozza a kellő hatást, a katarzist nem, de legalább minden értelmet nyer, és úgy zárja le a sztorit, hogy valójában ügyesen nyitva hagyja azt. Cooper és Gosling legjobb formájukat hozzák, bár Ryanünk mintha egy kicsit kezdene beleragadni a hallgatag rosszfiú-szerepekbe, amelyek egyelőre jól állnak neki, de már érezni a dzsonideppesedés szelét, vagy hogy magyarra fordítsuk: nem fogjuk szeretni, ha még három filmben ugyanezt fogja hozni.
A Túl a fenyvesen az év eddigi legjobb drámája még akkor is, ha olyan lassan döcög, mint egy háromkerekű Trabant. Aki azonban nem bírja, ha egy film lassú fordulatszámon pörög, még csak esélyt se adjon neki. Ez a 140 perc csak a türelmesek számára telhet kellemesen.