A Russo-tesók (Bosszúállók: Végtelen háború/Végjáték, Amerika Kapitány: A tél gyermeke/Polgárháború) egyik fele, Joe Russo mintha már nem akart volna túl bonyolult, sok szálat mozgató forgatókönyveket gyártani. Gyártson az, akinek van még energiája olyan blockbusterek után, amilyeneket a testvérével, Anthonyval elkövettek! Fogta inkább a legegyszerűbb akciófilmes sémákat, egybegyúrta Extraction néven egy csaknem kétórás filmbe, ráadásul még megdumálta Thort is, hogy játsszon ebben a lövöldözős menetben, bár a „játsszon” kifejezés azért kissé erős.

A Tyler Rake: A kimenekítésben ugyanis nincs szüksége igazi színészi játékra. Chris Hemsworth egy olyan megcsömörlött, a fia halála után teljesen kiégett katonát alakít, akit megbíznak egy lehetetlen melóval, Baglades vs. India, a drogbáró fiát elrabolja a másik drogbáró, aztán mehet Dakkában a pusztítás, ahhoz Chris Hemsworth úgyis nagyon ért.

És ennyi. Nincs itt semmi extra, semmi csavar, maximum minimális meglepetések, és úgy érzed majd, mintha ennek a filmnek minden egyes másodpercét láttad volna már máshol. Az elején ráadásul rohamléptekkel halad, és igen sok idő telik el addig, amíg valamennyire elkezd érdekelni, hogy mi lesz ennek a pár embernek a sorsa. És az sem segít sokat, hogy az első 40 percben még olyan bakikat is megenged magának a nagyobb hatás kedvéért, hogy a főhős az egyik snittben még a szobából nézi, ahogy a megbízója elsétál a helikopterhez, a másikon már a tornácon ül, és nézi, ahogy felszáll a gép. Hát persze, hát persze. Mert ez olyan B-akciófilmes klisé, el kell sütni akkor is, ha nincs értelme.

Csak aztán történik valami, amitől az ember elkezd remélni. Egy jó 14 perces akciójelenet, amit megpróbálnak vágatlannak érzékeltetni, de egyáltalán nem az. Ez az akciójelenet viszont megmutatja, hogy milyennek kellene lennie egy „normális” lövöldözős hacacárénak 2020-ban. Nincs benne semmi olyasmi, amitől szuperhősnek éreznéd a címszereplőt és védelme tárgyát, sem a katonákat, akik ellenük vonulnak, mégis látványos meccset nyomnak le, annyira, hogy nehéz pislogni a közel negyed óra közben, mert amit Hemsworth, de főleg a rendező, a kaszkadőr-koordinátorból lett Sam Hargrave, és nem utolsósorban az operatőr, Newton Thomas Siegel (Drive – Gázt!, Közönséges bűnözők) művel itt, azt tanítani lehetne.

A probléma viszont az, hogy amikor nem az akción van a hangsúly, a film irdatlanul kínossá tud válni, a párbeszédek rettenetesen vontatottak (még ellölvik a „senki más nem vállalná el ezt a munkát”-sort is, ami már tényleg a legalja), és bár a dráma valamennyire azért működik, igazából a franc se izgul Tyler Rake-ért, de azt meg kell hagyni, hogy elég tökös húzás őt nem a „nagy amerikai katonának” beállítani, hanem egy elcseszett életű fazonnak, aki nem túl jó ember, pocsék apa volt, és most igazából csak azért vállal lehetetlen melókat, hogy valaki végre kinyírja.

Persze ilyet is láttál már nem egyszer, de akkor miért mondom mégis, hogy ez a film megéri a ráfordított két órát? Azért, mert ennyire szikár, földhöz ragadt, mégis szórakoztatóan mocskos akciót ritkán lát az ember. Mintha kínosan ügyeltek volna arra, hogy a végletekig visszafogott mimikájú emberek rohangáljanak egymás ellen, az akciók közben ne legyenek hihetetlenül nagy repülések, ugrások, robbanások, csak olyanok, amiket a fizika törvényei megengednek, de azért legyenek durvák, ja, és mivel ráért David Harbour, neki is adjanak valami szerepet, még akkor is, ha az ő komplett megjelenését akár ki is lehetett volna vágni a filmből, és senkit sem zavart volna.

A Netflix filmje tényleg nem akar sokat, de teljesíti, amit vállalt, és ha eltekintesz attól, hogy a párbeszédek rettenetesek, egy teljesen korrekt akciófilmet kapsz, olyat, ami bizony néha még jobb is, mint amilyeneket a moziban látsz. Oké, néhol a CGI-füst és robbanás minősége gagyibb, Hemsworth-nek pedig Steven Seagal teljes mimikai eszköztárával kell alakítania, de a Tyler Rake: A kimenekítés több mint nézhető film, az a 14 perces akciójelenet pedig örökre beleégett a retinánkba.