Szóval be vagy zárva a négy fal közé, és úgy érzed, nincs menekvés, mert odakint szörnyű a világ, és veszélyes kimenni? Deborah Feldmannal is valami ilyesmi történt, de az ő sztorija nem egy vírushoz, sokkal inkább egy New York-i ultraortodox zsidó közösséghez fűződik, ahol 17 évesen férjhez adták, de rájött, hogy legalább annyira illik ebbe a közösségbe, mint arctetoválás egy vizslára. 19 évesen teherbe esett, de meglépett és külföldön kezdett új életet, amiről írt is egy nagy sikerű könyvet, ezt a könyvet pedig egy négyrészes minisorozattá formálták Unorthodox (magyarul A másik út) címmel, de úgy, hogy igazából csak az alapjait tartották meg a sztorihoz.

A főhősnő itt Esther, vagy ahogy mindenki hívja, Esty (Shira Haas), aki mindig is kicsit kilógott a minden másodpercüket a vallásnak alárendelő társaságból, de ettől függetlenül 17 évesen férjhez megy, és innentől kezdődnek az igazi gondok. Esty ugyanis rájön, hogy a világ bár veszélyes hely ugyan, de tele van olyan dolgokkal, amik izgatják, mint például a zene, a zongorázás, amit a környezete egy nőtől undorító dolognak tart. Esty aztán nem igazán boldogul jól férjével sem, de aztán nagynehezen teherbe esik, majd rájön, hogy semmi értelme maradnia, felveszi a nyúlcipőt, és meg sem áll Berlinig.

Csak hogy egy ilyen közösségből nem lehet ám csak úgy kilépni, pláne azok után nem, hogy mindenki számára kiderül a terhessége, így férje, Yanky és a már távolról is gyanús Moishe elindulnak, hogy kiderítsék, hol van a lány. Ez az egész egy picit sem hangzik izgalmasnak, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a négy rész durva fordulatokkal van tele, mégis valami rettenetesen megkapó a minisorozat. Egyszerűen azért, mert jókor van jó helyen.

Igaz, az Unorthodox legtöbbször belecsúszik abba, hogy megmosolyogtató eszközökkel meséljen a túlzott vallásosság veszélyeiről, azért nagyon is hihetően mutatja be, hogy mi az, ami mindenki életét megkeserítheti. És ez nem maga a vallás, hanem az elvakultság. Esty ugyanis szépen lassan jön rá arra, hogy mennyire elnyomja a környezete elvakultsága, és hogy mennyi jó rejlik benne, amit meg kell osztania mindenkivel, a New York-i társai viszont csak azt követik, amit a vallásuk mond nekik, ez viszont nem mentesíti őket az alól, hogy többnyire rettenetes emberek.

És itt a lényeg: a vallás nem egy eszköz arra, hogy elfedd, ha hülye vagy. Attól még hülye maradsz. És ezt gyönyörűen példázza a Berlinbe utazó Yanky és Moishe közti ellentét. Yanky annak ellenére, hogy nem segít a feleségének abban, hogy kibontakozhasson, vagy jobban érezze magát, csak azt teszi, amit a környezete elvár tőle, ez viszont nem mindig jár együtt azzal, hogy egy utolsó baromként viselkedjen. Moishe ezzel ellentétben ott lazít a szabályokon, ahol csak tud, az idősebbek előtt viszont megpróbálja eltitkolni ezt. Berlinben azonban egyből beindul vele a mókuskerék, kurvák, szerencsejáték, jöhet bármi, itt úgysem látja senki.

Moishe pontosan tudja, hogy senki sem látja őt felülről, Yanky viszont elhiszi, hogy lehet ebben a rendszerben még emberség. Ugyanaz a rendszer, két különböző hozzáállás. A vallás csak egy rendszert ad, bármilyen vallásról is beszéljünk, de minden rendszer alapköve az ember. Nem a keresztény, a zsidó, a buddhista, hanem a színtiszta ember. Bárki, aki elsősorban vallja magát vallásosnak vagy bármilyen csoporthoz tartozónak, és csak másodsorban embernek, az még magának is hazudik, csak egy borzasztó emberi tulajdonságát próbálja elfedni. Moishénak van belőle pár. Yanky viszont pont úgy, ahogy Esty, még keresi magát, csak a rendszer, amiben él, nem engedi, hogy bátor legyen.

De ez a sorozat mégis Estyről szól, aki szépen kezd öntudatra ébredni, és bár arra nem szabad számítani, hogy a négy rész végére már beiratkozik egy rúdtánc-tanfolyamra, azért elég nagy utat tesz meg a személyes szabadsága felé. Ezért nem is szabad óriási katarzisra számítani, nincs orbitálisan nagy íve az Unorthodoxnak, de így is sok-sok olyan kérdést tesz fel, miközben ide-oda ugrál az időben, ami sokszor előkerül a vallásokkal kapcsolatban.

A válasza azonban nagyon egyszerű, már-már túl egyszerű is: a világ nem egy szar hely, és ha valaki azt mondja neked, hogy az, akkor attól vagy azoktól az emberektől menekülnöd kell. Meg kell ismerned a többi ember igazságát is, mielőtt ítélsz, de a boldogságod csakis azon múlik, hogy te mit hozol ki az életedből. A különféle rendszerek, amik az életünk részét képezik, sokszor sokkal ijesztőbbé teszik a világot, mint amilyen valójában, de ebbe a félelem irányította létbe csak azok ragadnak bele, akik nem hisznek eléggé magukban. Mert végső soron mégis ez a legfontosabb, a magunkba és nem a különféle istenekbe vetett hit. De ezek már coelhói magasságok, hagyjuk is. Inkább mindenki szánja rá azt a három és fél órát az Unorthodoxra.