Jean-Marc Vallée igen magasra helyezte a lécet a Mielőtt meghaltammal. De mintha ez nem zavarná, csuklóból kirázott egy zavarba ejtően jó filmet.

Reese Witherspoon sajnos nagyon nagyot szívott a Dr. Szöszi-vel. Már nem anyagi értelemben véve, az teljesen más ügy. Szerencsétlen színésznőt ugyanis korai filmjei alapján beskatulyáztuk, és a Kegyetlen játékok idején, 1999-ben még közel sem gondoltuk volna, hogy hat évvel később Oscart nyer A nyughatatlan-ért, azt pedig pláne nem, hogy idén teljes joggal versenyez majd újra az Akadémia előtt egy igencsak kiérdemelt szoborért. Reese Witherspoon ugyanis sosem volt még annyira jó, mint a Vadon-ban, ahol az ő vállainak kell elbírnia a filmet, és bár nincsenek nagy vállai, pont úgy, ahogy a mozi cselekményének nagy részét kitöltő kiruccanásra összerakott hátizsákot, felveszi, és magával hurcolja, mégpedig magabiztosan.

Vallée a Dallas Buyers Club-ban megmutatta, hogy ért az életrajzi filmekhez, a Wild-ban pedig egyenesen a mesterévé válik, jaj, csak nehogy beskatulyázzák őt is, mert lesz akkor nemulass. A film Cheryl Strayed önéletrajzi könyvéből készült, a forgatókönyvet Nick Hornby írta belőle, amiből lehet sejteni, hogy nagy baj nem történhet. Nem történt. Cheryl, a fiatal lány azért indul több mint 1000 mérföldes (kb. 1500 kilométeres) kirándulásra, mert élete összeomlik minden lehetséges szinten, és megpróbálja megtalálni magát. Aki egy Coelho-magasságú sztori szagát kezdi érezni, az rossz helyen szaglászik.

A film ugyanis valódi tragédiát mutat meg, nem az énkeresés szivárványos oldalának sok-sok transzcendentális motívummal való megjelenítésére vállalkozik. Végig két lábbal a földön marad, annak ellenére, hogy a visszaemlékezések és a hallucinációk egyre erősebb szerepet kapnak a játékidő előrehaladtával. Witherspoon meglepően ügyes, és bár azt az átváltozást pont nem látjuk, ami régi és új énje között történik (már úgy indul útnak, hogy részben túlesett az átalakulási folyamat legnagyobb részén), az összeomlás és az újjászületés minden egyes pillanatát a tökéletesség határán jeleníti meg, és igen, azok a bizonyos nyúlfarknyi vetkőzős és szexjelenetek is rendben vannak.

A Vadon nem fogja meghozni a kedved ahhoz, hogy gigantikus túrára indulj, és hátrahagyd romokban heverő életedet, de legalább ráébreszt arra, hogy néha jó egymásra utaltnak lenni, jó magad kemény helyzetekbe keverni, hogy ezzel újjá alakítsd a személyiséged, és azzal a kényelmetlen, de életszerű ténnyel is szembesít, hogy minden múlandó és mindig lehet rosszabb. Vallée ezzel a drámával megint nagyot gurított, Witherspoon végleg a nagyon jó színésznők táborába lépett, a néző pedig nagyon hálás lehet, hogy ez így ebben a formában összejött. Aki azonban a Dr. Szöszi bugyutácska Reese-ére kíváncsi, inkább ne is menjen moziba. Ez egy csupa nagybetűs dráma, ami mégis felemel.

A player szerint

  • Igen, Reese Witherspoon látható benne meztelenül
  • Jean-Marc Vallée és Nick Hornby ügyesen mutatják be az emberi poklot és az abból való kijutás lehetőségét
  • Reese Witherspoon bivalyerős alakítást nyújt
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Így nézett ki egy férfitest-szépségverseny 1941-ben

Annyira vicces lett Ryan Gosling Beavisként, hogy gyakorlatilag a jelenet összes szereplője elröhögte a szövegét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés