Június 16. óta nézhető Aldis Hodge és Kevin Bacon főszereplésével a Város a hegyen (City On A Hill), meséljük mennyire hozza a zsarus sorozatok etalonjának számító Drót szintjét.

Nehéz nem látni a hasonlóságokat ugyanis a két sorozat között. Ahogy a Drót Baltimore bűnügyi históriájának a legsötétebb fejezetét vette górcső alá, úgy a Város a hegyen Bostonnal teszi ugyanezt. Itt a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójánál járunk. Külön érdekesség pedig , hogy miként David Simon, úgy a Város a hegyent író-készítő Chuck MacLean is bűnügyi-politikai újságírói múlttal bír.

Ehhez képest a Város a hegyen a lassan csordogáló, majd a tetőpontnál robbantó Drót évadokkal szemben pörgősebben indul, rögtön benne vagyunk a lendületben. Két fegyveres rablógyilkosság, ami után elég hamar ki is derül kik állnak az egyik és a másik sarokban. A jó zsaru, rossz zsaru párosát Aldis Hodge és hozzá nem túl nagy meglepetésre odacsapódó Kevin Bacon hozzák. Előbbi a városban burjánzó bűnözést felszámolni óhajtó új kerületi ügyész, a másik pedig a lecsúszott, félrekúró, korrupt alak. Mondhatni ketten így kiadhatnak akár egy McNulty-t is.

A másik oldalon pedig egy testvérpáros áll. A családcentrikus, valahol még szimpátiát is sugalló Frankie (Johnatan Tucker) és a balhézó, szarkeverő öccse, Jimmy (Mark O'Brian) személyében, akinek féktelen magatartása miatt rögtön az első pillanattól vészjósló lesz a történet végkimenetele szempontjából. Valószínűleg legalább olyan fontos szerepe lesz a végkifejletben, mint a jó oldalon álló ügyésznek.

Ahogy rögtön érezhető volt, hogy a Dróttal szemben itt egy kisebb igényű, kevésbé tablószerű, és bonyolult cselekmény-szálat mozgató sorozatról van szó, úgy az első két rész lepörgetése alapján is ez a benyomásunk. Noha a mellékszereplők nagy része is rendben van, Hodge és Bacon párosa is egyre izgibb, azt alighanem leszögezhetjük, hogy itt egy erős, jó, de semmiképpen sem tökéletes sorozatot kaptunk.

A következő 8 rész így is remek szórakozás lehet hétfőnként ennek a zsáner kedvelőinek, vagy aki csak úgy belökne valamit. A Drót meg úgyis megismételhetetlen. Ennyivel nem szégyen alatta maradni.

A player szerint

  • Egy szuper bűnügyi történet kezdeteit láttuk
  • Remek szereplőkkel
  • Akikben van annyi kraft, hogy érdemes megnézni a sorozatot még a sejthető végkifejlet tudatában is
Player-méter
9
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy Netflix-széria miatt szólalkozott össze a francia elnök és Róma polgármestere

A fotel szélére ültet Jude Law új akcióthrillerének előzetese

Magyarországon 18-as karikát kapott a Donald Trump-film

További cikkeink a témában