A texasi Jack Barton Adkisson a hatvanas években igazi sztár volt a pankráció világában. Annyira a megszállottjává vált a kirakatbunyózás műfajának, hogy hivatalosan is felvette a színpadi nevét. A világ ezután Fritz Von Erich-ként ismerte őt, a több világbajnoki címmel rendelkező pankrátort, majd megismerte családjának több tagját is, Fritz ugyanis az összes fiából sztárt akart faragni.
A Von Erich család azonban nemcsak arról volt híres, hogy gyakorlatilag az összes férfitagja bevonult a ringbe, de arról is, hogy a közvélekedés szerint el volt átkozva, ami, ismerve a történetüket, egyáltalán nem tűnik babonás szóbeszédnek. Róluk forgatott látványos drámát Sean Durkin, a Martha Marcy May Marlene rendezője a minőségi alkotásairól elhíresült A24 gyártásában, mely már a bemutatója előtt kapott némi hírverést, a film kedvéért ugyanis Zac Efron egészen döbbenetes átalakuláson ment keresztül.
Mivel a forgatás óta A mackó című szériának köszönhetően Jeremy Allen White is világsztár lett, ezért nemcsak Efron a film húzóneve, ráadásul az apa szerepében kíméletlen alakítást nyújtó Holt McCallany arca is ismerős lehet sokaknak a Mindhunter című kiváló Netflixes krimisorozatból, hogy a mindig remek Lily Jamesről ne is beszéljünk. Kiváló színészgárda asszisztált tehát Durkin filmjéhez, mely az alakítások tekintetében valóban makulátlan lett. Efront egyébként is szeretjük, és bár fizikai átváltozása nem segített az arcjátékán, még így is hozza, amit kell.
A Vaskarom egy vérbeli családi dráma, mely egy ellentmondást nem tűrő patriarchátus tragédiájáról mesél. Az apa kezdetben a mindenható védelmező szerepében tetszeleg, aki csupán erőre, összetartásra és sikerre akarja nevelni négy fiát, ám nagyon korán kiderül egy ebédelős jelenetben – melyben azok füle hallatára rangsorolja a fiait aszerint, hogy a sikereik okán melyiküket szereti a legjobban –, hogy az általa felépített rendszer az érzelmi zsarolásra épül. Az anya ebben a kontextusban szinte nem is létezik, ha valamelyik gyermeke bármilyen problémával keresi meg őt, neki az a válasza, hogy ezt beszéld meg a fivéreiddel. Férje mellett neki a néma szerepe jutott.
A szülők motivációi már eleve jó táptalaját biztosítják egy felkavaró történetnek, de a film szerencsére a fiúk jellemrajzait sem sumákolja el. Kevin (Efron) szintén a birkózásban érvényesülne, de fivérei árnyékában képtelen elnyerni apja elismerését. Az olimpikon diszkoszvető Kerry (Allen White) számára a pankráció csak egy B-terv, amiben esélye sincs megtalálni a kiteljesülést. Apjuk rangsorában mindkettejüket előzi David (Harris Dickinson), aki talán még örömét is leli a sportban, ám a családi átok őt éri utol először. Végül ott van a legkisebb fiú, Mike (Stanley Simons), akit a történet kezdetén csak a zene foglalkoztat, de végül ő sem menekülhet az apa elvárásai elől.
A tragédiák sorát az első fiú, Jack Jr. hatévesen bekövetkezett halála nyitotta, mely soha be nem gyógyuló sebet ejtett a család minden tagjának lelkén. Az apa számára Jack Jr. örök hivatkozási alap, az anya pedig érzelmileg megközelíthetetlenné válik, akit talán a világ összes szeretete sem tudna felolvasztani. A fivérek ennél egészségessebben dolgozzák fel a szörnyűséget, mely számukra az összetartás és egymás közelségének fontosságából adott fájdalmas leckét. A mozi legnagyobb erénye, hogy képes ezeket a dinamikákat látványosan, mégis érzékenyen megmutatni, amiben az izgalmas forgatókönyv, a visszafogott tempó és a rendező kiváló színészvezetése mellett ismét csak a szerepekre felkért művészeket illeti dicséret.
A Von Erich fivérek hamar a néző szívéhez nőnek, így kifejezetten fájdalmas látni, ahogyan a sorban érkező csapások dominóként lökik egyre mélyebbre őket. A legszörnyűbb, hogy mindegyiküknek adott az esély egy boldogabb életre, ám a családfő szigorú tekintélye, manipulatív, ellentmondást nem tűrő kommunikációja és az általa átadott elvárások lassan megnyomorítják őket. Amikor a család értesül a legsikeresebb fivér halálának híréről, Fritz még a gyászra sem hagy időt, azonnal arra kényszeríti fiait, hogy egy közeledő világbajnoki címmeccs gondolatával foglalkozzanak. A Von Erichek világában csak az számít sikernek, amit az apa akként szentesít, ez pedig lassan megmérgezi a fiúk lelkét, akik közül többen is önkezükkel vetnek véget életüknek.
Végül a Zac Efron által megformált fiúé a feladat, hogy egy katartikus jelenetben szembeforduljon apjával, de ekkor már a többieken nem lehet segíteni. Az elátkozott Von Erich család széthullása szinte törvényszerűségként jelenik meg, ami az apa által felépített zsarnoki rendszer szükségképpeni eredménye. Bár az átok az egyik fiút megkíméli, aki a fináléban már a saját családja körében látható, mégis ez jelenti a film egyik legkomolyabb érzelmi csúcspontját, ami szinte bénult állapotban búcsúzik a nézőjétől.
Ha eddig a pontig nem lett volna nyilvánvaló, itt már nem lehet kétségünk afelől, hogy Durkin kiváló munkát végzett. A Vaskarom azt mutatja meg, mi történik, ha egy ember számára a siker az egyetlen alternatíva, ám abban semmilyen választása nincs, ezt hogyan élheti meg.
Számunkra ez az alkotás volt 2024 egyik legjobban várt filmje, és ezúttal nem kellett csalódnunk. Pszichológiai tanulmányként, sportfilmként és családi drámaként is emlékezetes, ami kiváló színészeinek köszönhetően érzelmileg nagyon gyorsan képes bevonni a nézőjét. Szerencsére néhány év múlva nem csak arról fogunk emlékezni rá, hogy ez volt az a film, melynek forgatása során Zac Efronnak fura lett az arca.
(A filmet március 21-től vetítik a magyar mozik. Szerzőnknek az USA-ban volt alkalma megnézni, ahol december 22-én mutatták be.)