Megvan az idei „csináljunk már egy Alien-szerű filmet, amiben pár ember a világtól elzártan rohangál rémüldözve valami lény elől”-játék nyertese, itt az Underwater, azaz az Árok, amelyben Kristen Stewart és Vincent Cassell mutatja be, hogy a víz tulajdonképpen olyan, mint az űr, bár lehet, hogy még durvább, de a lényeg, hogy a Mariana-árok mélyén sem hallja senki a sikolyod.

Az Árok tipikusan az a film, ami egyáltalán semmi újdonságot nem akar belevinni a zsánerbe, nincs egyetlen olyan pillanata sem, ami kitűnne az „Alien-típusú találkozásokból”, de úgy tűnik, neki nincs is ezzel semmi baja, és nem is akar többet. Fura, hiszen tulajdonképpen egy közepeske forgatókönyvet tesz nézhetővé William Eubank rendező és a színészgárda, akik tényleg megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy legalább arra a rövidke 90 percre baromira nyomasztó merülésben legyen része mindenkinek, aki szereti.

A sztori szerint minden idők legnagyobb fúrótornyát építették meg, ami a Mariana-árok mélyén, 11km-re a földfelszín alatt fúr, de egyszer csak tragédia történik, a torony megsérül, és atomjaira készül robbanni, legalábbis egy része. Alig élik túl páran, de a gépész Norah (Kristen Stewart) észnél van, összekapar pár túlélőt, köztük a kapitányt, Lee-t (Vincent Cassell), akinek az a csodás ötlete támad, hogy csak úgy élhetik túl ezt a borzalmat, ha az óceán fenekén sétafikálnak egy jó másfél kilométert high-tech búvárruhákban, vaksötétben, gyakorlatilag majdhogynem elegendő oxigén nélkül. Más választásuk nincs igazán, úgyhogy elindul a csapat, aztán rájönnek, hogy a víz mélyén van valami, amire nincs felkészülve az emberiség.

Ha ismerős lenne ez az egész helyzet, és máris legyintenél, akkor még ne tedd, az Árok ugyanis annak ellenére, hogy az eredetiséget hírből sem ismeri, és néha kifejezetten buta tud lenni, annyira fojtogató atmoszférájú horror, hogy igazából másfél órára még azt is leköti, aki valami nagy megfejtést várt ettől a mozitól. Nincs elalibizve, nincs poénra véve, és amikor ijesztgetni akar, akkor valami rettenetesen hatékonyan teszi a dolgát.

Az viszont már eléggé érdekes, hogy a 95 percébe nem sok igazán horrorisztikus jelenet fért bele, ami persze nem azt jelenti, hogy ne nyomasztana izomból szinte minden másodpercében, de a tényleges horror jóformán csak a film utolsó harmadára marad, de azért addig is megemelkedik az ember pulzusa rendesen, és nem csak azoké, akik szeretik Kristen Stewartot sportmelltartóban és bugyiban nézegetni, mert azt itt megtehetik.

Apropó Kristen Stewart: kezdem igazán sajnálni ezt a lányt. Bőven bebizonyította már, hogy nagyon jó színésznő, és rá lehet bízni akciófilmtől a vígjátékon át a horrorig mindent, de mintha be lenne oltva egy igazán emlékezetes film ellen, ami azért nagy kár, mert nagyon megérdemelné. Ő már régen nem az a „bután bámulok bele a vámpírvilágba”-lány, legutóbb pedig a béna Charlie angyalai rebootban megmutatta, hogy egy blockbusterben is nagyon jó tud lenni, mégsem jönnek a nagy szerepek, a nagy filmek, csak a rosszabb vagy középszerű mozik. Legalábbis a The Runaways óta.

Itt is megtesz minden tőle telhetőt, de az Árokra már az év közepén sem fog emlékezni senki, maximum akkor, ha felkerül valamelyik streamszolgáltató kínálatába, és a fejedhez csapsz, hogy tényleg, volt ez a víz alatti rémüldözés is, amit egyébként már 2017-ben leforgattak, mégis csak 2020-ban került a mozikba. Aztán elsüllyedt. De valamiért azóta nem szeretsz annyira búvárkodni.