Amikor két éve a kölni Gamescomon megmutatták a Watch Dogs Legiont, komolyan érdekelni kezdett, hogyan fogja tudni normálisan kivitelezni ezt a nagyon komplexnek tűnő játékot Ubisoftéknál. Akkor nem is játszhattunk vele, csak nézhettük, ahogy valaki megmutatja a még készülő játékot, ami egyébként meglehetősen jónak és szórakoztatónak tűnt, és látva a bonyolultságát abszolút megértettem, hogy miért nem lehet egy demót kiállítani, és leültetni elég boldog-boldogtalant. Az viszont már akkor is látszott, hogy nem ez lesz az új GTA, és hogy bizonyos hibákból a Ubisoft továbbra sem lesz képes tanulni.

Aztán megjött a Watch Dogs Legion, és sok-sok órát beleölve csak azon vigyorogtam, hogy mennyire pontosan mértem fel a helyzetet két éve. Mert ez a játék hajszálpontosan olyan, amilyennek látszott. Szórakoztató, de furcsamód olyan hibák tarkítják, amik már az előző játékokat is, és egyszerűen képtelen kijavítani őket a fejlesztőcsapat.

A Legion nagy újítása ugyebár az, hogy nem egy főhőssel, hanem egy általunk létrehozott csapattal kell rendet tennünk, ezt a csapatot pedig úgy hozhatjuk össze, hogy leszólítunk bárkit az utcán, és meggyőzzük, hogy ugyan álljon már be mellénk harcolni. Ez papíron nagyon erős ötlet, és a valóságban is csodásan működik, a csapatunkba ugyanis valóban bevehetünk bárkit, a telefonunkkal lenyomozhatjuk, megtudhatjuk a képességeit, láthatjuk, hogy milyen fegyverrel, esetleg kocsival rendelkezik, ami jól jöhet később, aztán egy beszélgetés és egy kis szívesség teljesítése után máris bevettük a privát bandánkba.

A különleges képességek nagyon viccesek is lehetnek. Az egyik karakter például kissé alkesz, de ha bunyózni kezd, jönnek vele a haverjai is, a másik pedig képes minket gyorsan kihozni a börtönből. Érdemes nyitott szemmel, vagy inkább folyamatosan előkapott telefonnal járni, mert igazi gyöngyszemekre lehet bukkanni London utcáin.

A bandatag-vadászatnak viszont vannak hátulütői is. Az egyik az, hogy igazából egyik karakterünkhöz sem fogjuk közel érezni magunkat, ami a sztori szempontjából nem különösebben jó hír, a másik az, hogy bár tényleg érdekes tud lenni, hogy olyan csapatot vadásszunk össze, akiket akár egy-egy küldetés során is lecserélve, a különleges képességeiket kihasználva bármit meghekkelhetünk, lenyomozhatunk vagy akár izomerővel megoldhatunk, ez a játék kb. felénél már különösebben nem lesz annyira érdekes. Az sem sokat segít, hogy az embernek végig olyan érzése van, hogy akár egyetlen karakterrel is lenyomhatná az egészet, de persze egy jól összeválogatott csapatban azért minden akció könnyebben megy.

Csak hát ezek az akciók nem különösebben változatosak, viszont tény, hogy abszolút jól lehet szórakozni közben. Szivárogjunk be valahová, lopjunk el valami adatot, tegyünk tönkre valamit, oldjunk meg logikai feladványt az áramkörök összekötésével, aztán meneküljünk. Szerencsére tényleg sokkal jobb móka ez, mint amilyennek hallatszik, viszont közben sokszor érzi azt az ember, hogy bizonyos dolgok nincsenek igazán kitalálva, viszont ez pont azért is van, mert többféleképpen oldhatjuk meg a feladatokat. Ezért is van, hogy bár a feladattípusok nem különböznek nagyon, a megoldási módok változatosak lehetnek.

Akár berambózhatunk egy területre, és lelőhetünk mindenkit, aki szembe jön, akár belopakodhatunk, és csendben iktathatunk ki mindenkit, vagy beküldhetünk egy pókdrónt, akivel ügyetlenül lopakodva eljuthatunk szigorúan őrzött helyekre, de akár elköthetünk egy felénk szálló drónt is, és ha a hatótávolság engedi, berepülhetünk vele akár kis helyekre is. Tényleg rajtunk áll, hogy milyen módszert választunk, és ez a játék egyik legjobb pontja.

A másik pedig a hangulata. Elképesztően jó az a világ, amiben mozog. London látványos és hangulatos hely, ha jártál már ott, ha ismered a várost, akkor ráadásul különleges dolgokat figyelhetsz meg. Nem teljesen pontos mása a térkép a valódi Londonnak, de én több helyen azt vettem észre, hogy a Starbucksok majdnem pont ott vannak, ahol a valóságban, Camdenben a piacon pedig a saját emlékeim alapján indultam a kikötőbe, és pont ott volt minden, ahol az életben is. És igen, Camdenben a kis cuki Starbucks is a helyén van a folyóparton. London bizonyos részeit teljesen pontosan lemodellezték, a többit nem annyira, vannak fura változtatások, de hát nem is lehet arra törekedni, hogy minden takkra a helyén legyen, mert az a játszhatóság rovására ment volna.

 

London nem különösebben mozgalmas város a játékban, az utcákon alig van élet, és bár autók azért akadnak, nincs belőlük túlságosan sok fajta. Az automata autókat bármikor feltörhetjük, és beülhetünk büntetlenül, arra viszont jobb lesz felkészülni, hogy a Ubisoft továbbra sem volt képes jó vezetési élményt adni egy Watch Dogs-játékban. Az autók úgy viselkednek, mintha egy Mario Kartban lennénk, nem gurulnak, inkább csúsznak, és nagyon hirtelen kanyarodnak. Néha elég nehézkesen lehet irányítani őket, ami főleg akkor lehet rossz hír, amikor rendőrök elől kellene menekülni, akik viszont meglepően kemények tudnak lenni a játékban.

Az viszont jó hír, hogy nem feltétlenül kell megküzdenünk a pocsék vezetési élménnyel, mert az autók önvezető funkcióját kihasználva is eljuthatunk A-pontból B-pontba, illetve akár használhatjuk a metrót is, ami a célpontunk közelébe visz minket. A rossz hír az, hogy ilyenkor töltőképernyőt kell bámulnunk, ami nyilván majd a PS5/XSX-változatnál már csak egy pillanatot jelent majd, jelenleg PS4-en viszont jóval többet.

A sztori közepesen érdekes, ezúttal egy jólfésült DedSec ügynökkel kezdünk a Westminster-palotában, ahol egy terrorista csapat bombát helyez el, nekünk pedig valahogy hatástalanítanunk kell, hogy ne legyen baj. De a baj olyan dolog, ami akkor is jön, ha nem akarod. A Zero Day néven futó csapat ugyanis több bombát is robbant Londonban, és úgy intézik, hogy mindent a DedSec nyakába varrjanak. Az ügynököknek menekülniük és bujkálniuk kell, az Albion, a modern rendőrség ugyanis mindenkivel azonnal végez. A mi feladatunk az lesz, hogy csapatot toborozzunk, és kiderítsük, ki irányítja a Zero Dayt.

Amíg ezt megtesszük, elképesztően hangulatos tripben lesz részünk, amiben a karaktereinket különféle kütyükkel és azok fejlesztgetésével, valamint optikai tuninggal is felpimpelhetjük, és közben meghekkelhetjük azt is, amit már-már szégyellünk. A különféle kamerarendszereken belül ugrálást nem lehet megunni, a robotpók irányítása pedig még bőven a játék vége felé is szórakoztató, a lehetőségek és az extra küldetések száma pedig óriási.

Az a helyzet viszont, és igyekeztem a végére hagyni a legrosszabbat: a játék finoman szólva sem szép. Itt-ott kifejezetten ronda. A karakterek kidolgozottsága például még a PS4-hez mérten is rettenet, közben viszont a város jól néz ki, bár hazugság lenne azt állítani, hogy csodaszép lenne. Lehet, hogy majd nextgen konzolokon megmutatkozik az igazi ereje, de ha ez így néz ki PS4-en, akkor ezen némi ray tracing sem fog sokat dobni. Az pedig külön fekete pont, hogy a framerate sokszor nagyon látványosan leesik, annak ellenére is, hogy túl sok dolog nem történik a képernyőn, amit látsz, annál pedig egy átlagos 2020-as játék azért szebb. Érthetetlen.

A zenék viszont telitalálatok, Stormzyt hallgatni tökéletes, miközben Londonban akciózol, és bár lehet, hogy vezetni nem fogsz szeretni, a grafikájától pedig nem dobsz hátast, azt veszed majd észre, hogy pár óra után simán beszippant a játék, és nem ereszt. Tele van hibákkal és kidolgozatlan részletekkel, de mégsem elhibázott projekt a Watch Dogs Legion, talán a nextgen változat üt majd igazán. Kíváncsiak vagyunk, tud-e javítani a hibákon a Ubisoft az új konzolokon, de ha a jelenlegi generáción játszanál vele, akkor fenntartásokkal, de vágj bele nyugodtan.