Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Valljuk be őszintén, nem sokat tettünk volna arra, hogy a Wellhello mozifilmje jó lesz. Most meg élünk a gyanúperrel, hogy egyeseknél kultstátuszba is emelkedik majd, és nem Fluor és Diaz imádata miatt.

A szkeccsfilm hálátlan műfaj. Általában szörnyen sikerülnek, mivel nem lesznek elég érdekesek a bennük szereplő epizódok, nem jók a dumák, nem jók a sztorik, vagy ha mégis jók, nem tudják őket úgy vezetni A-ból B-be, hogy a végén ne akarjuk pofon vágni magunkat az elvesztegetett pénzért és időért. A #sohavégetnemérős szkeccsfilm, ráadásul a Wellhello köré épül Fluor és Diaz, valamint az egész zenekar szereplésével, és nem csak hogy remekül bánik a sztorijaival, hanem egyenesen olyat mutat, hogy arra még a rajongók sem lehetnek felkészülve. Vagyis pont, hogy ők nem.

A Wellhello filmje ugyanis nem arról szól, hogy a zenekar mennyire elnök, hogyan szórja a pénzt, és mennyire jól áll rajtuk minden, ami drága, hanem azokról az érzésekről, amelyekről a dalaik szólnak, és ezek az érzések simán leegyszerűsíthetők a csajozás és pasizás körüli mizériákra, helyzetekre, amik könnyűek, mint a jó bor, és mindenkivel megtörténnek.

A #sohavégetnemérős több csajozás/pasizás története, néha a szürreáliával kéz a kézben járó sztorik összessége, amelyeket a zenekar tart össze, akik éppen turnéznak a Balatontól Debrecenig, és bizony a fiúk és a lányok a Balatontól Debrecenig rá vannak izgulva egymásra. És Tindereznek, FaceTime-oznak, és általában rettenetesen bénák, vagy éppen túlságosan tudatosak. Igen, ez így elég pocsékul hangzik, mert lehetne ettől a film iszonyúan kínosan jófejkedős és kedveskedő, de valahogy sikerül az egészet bőven a szerethetőség határain belül tartani, méghozzá nagyon profin.

Na nem feltétlenül a megvalósítás a vérprofi, az operatőri munka például néha kifejezetten furcsa (itt-ott például két szereplő beszélgetését csak úgy látni, hogy mindkettejükből csak a fejük fele látszik), hanem a hangulatteremtés, a dumák, a színészek, a történetek vezetése, és az a rettenetesen megkapó kedvesség és őszinteség, ami az egész filmből árad. Fiatalos, de nem izomból az, közönségfilmes eszközökkel operál, de néha mélyen belenyúl a szürreális megoldásokba, és még akkor is nagyon szerethető, amikor kicsit gyengébb pillanatokat húz elő a kalapból.

A sztorikba szépen beépülnek a Wellhello dalai, és maga a zenekar is, akik egyébként abszolút mellékszereplőként vannak jelen, végigrohannak a történeten, belenyúlnak, belenéznek, és csak egyetlen egyszer kapnak hosszabb megjelenést egy Tescóban, és az is csak a poén kedvéért történik meg.

A történetek aranyosak: egy fiú és egy lány összebilincselve ébrednek a Balatonnál, egy lány a VOLT-ra megy, de a vonatról lelépve eltöri a lábát, a srác nem meri megszólítani a csemegepultos csajt, egy férfi végignézi, hány igazi volt az életében, és miért romlott el velük minden, és így tovább, és így tovább. Simán el lehetett volna ezeket rontani, de a fiatal színészek annyira őszinte egyszerűséggel hozzák a karaktereket, és olyan nemes egyszerűséggel helyezkednek bele a sztorikba, hogy minden valóságossá válik, nincs izzadtságszaga, egy-két dumát pedig még hosszan lehet majd idézgetni.

És igen, az ilyen filmeknél mindig érik a kultgyanú. Könnyen lehet olyan generációs film a #sohavégetnemérős, mint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, csak más közeg számára, de bőven harminc feletti férfiakkal volt tele a mozi, és ők is megtalálták a számításukat benne. Az biztos, hogy ilyen szerethető magyar filmet is nagyon ritkán lehet látni, amiért hibái ellenére is nagyon lehet rajongani. A Wellhello-brand tovább épült, és ezzel most nagyon jó irányba lépett. Másképp elnök, és ezt nagyon lehet szeretni.

8
  • Nem erőltetetten fiatalos
  • Ügyesen öleli magához a szürreális történéseket
  • Hibái ellenére is nagyon szerethető

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.