Alysia Macedo csupán 19 éves volt, amikor csatlakozott a légierőhöz, jelenleg pedig 28 évesen fogászati asszisztensként dolgozik az alakulatnál. Szerencsére bombákat tehát nem dobál a levegőből, csak az Instát robbantja fel néha egy-egy szexi képével.

Saját elmondása szerint tizenévesen is megvolt mindene, amire csak vágyott, mégsem érezte magát elégedettnek. Független akart lenni, utazni szeretett volna és közben a hazáját szolgálni.

Szerintem mindenkinek a hazáját kellene szolgálnia

- mondta egy interjúban Alysia, aki a munkája mellett rengeteg időt tölt a konditeremben is, nem véletlenül tett szert bámulatos fizikumára.

Reggel 4 órakor kelek, a teremben vagyok 5 és 6:30 között, aztán elmegyek dolgozni 7:30-tól délután 5-ig. Munka után megint megyek és két órát súlyzózom.

Mivel jövőre leszerel, utána nemzetközileg is elismert fitneszmodell szeretne lenni, bár már eddig is szép eredményeket ért el különböző testépítő versenyeken. A képeit elnézve ezen nem is csodálkozunk.

(Instagram)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés