Arnold 1966 őszén, tizenkilenc évesen, kilenchavi sorkatonai szolgálat után maga mögött hagyta szülővárosát, az ausztriai Thalt, és Münchenbe utazott, hogy megvalósítsa álmait.

Az osztrák tölgyet a pályaudvaron Albert Busek, a Sports Review magazin szerkesztője és Franz Dischinger, egy másik fiatal testépítő várta. Franz 1965-ben épp másodikként végzett Arnold mögött a Mister Europe nevű stuttgarti megmérettetésen, így a kis csapat minden tagja jól ismerte a másikat.

Kocsiba ültek és Rolf Putzigerhez hajtottak, aki a következő években Schwarzenegger mentora volt, és akinek segítségével a fiatal testépítő még abban az évben másodikként, majd '67-ben végre első helyezettként végzett a Mr. Universe-en, amit akkoriban a testépítés egyik legrangosabb rendezvényeként tartottak számon. Bár viszonyuk nem volt felhőtlen, Schwarzenegger Münchenbe visszatérve teljes mellbedobással hirdette Putzinger Universum nevű konditermét, aminek végül meg is lett az eredménye, a tagok létszámát ugyanis egy év alatt sikerült megduplázni.

Ez persze nem is csoda, hiszen az Universum nemcsak plakátokon volt jelen akkoriban, de Schwarzi simán kisétált az utcára fürdőgatyában, hogy még nagyobb felhajtást csapjon a teremnek.

Ezek a képek az egyik ilyen turnéján készültek. A sztár akkor még csak húszéves volt.

Arnold már akkor is tudta, hogy valamit vagy teljes szívvel érdemes csinálni, vagy sehogy. Érdemes megnézni, mire vitte ezzel az életfilozófiával.

(Forrás: Vintag.es)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában