Nem rég írtuk meg, hogy a Plague Inc. című játéknak kifejezetten jót tett a koronavírus-pánik. Most azonban a jelek szerint végül ez okozta a vesztét is, legalábbis Kínában egészen biztosan.

A játék készítő ugyanis közölték, hogy Kínában levették az alkotást az App Store-ból, a hivatalos indokolás szerint azért, mert abban illegális tartalmat fedeztek fel.

Pedig milyen szépen indult...

Az Ndemic Creations nem kevés értetlenséggel fogadta a kínai hatóságok döntését, hiszen a játék már évek óta elérhető volt ott is, ugyanúgy, ahogy az egész világon. 2012-ben jöttek ki vele, és a borzalmasan sötét az alapkoncepció ellenére (egy állandóan fejlődő és mutálódó vírussal ki kell irtani az összes embert a Föld színéről), a felhasználók elégedettek voltak az alkotással.

Előfordulhat, hogy a koronavírus miatt küszködő Kínának csak most lett elege az egészből, amihez talán köze lehetett annak is, hogy a játék kezdetén a legtöbb játékos pont Kínában engedi szabadjára a játékbeli vírust, hiszen ez a Föld egyik legnépesebb országa.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Meghalt a világ legöregebb kutyája

AI-kvíz: kitalálod, milyen fogalmakhoz készítette a mesterséges intelligencia ezeket a képeket?

Nem tudod, miről maradtál le eddig, ha még nem láttad az Ugandai feláldozhatók előzetesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.