Igencsak szokatlan sztorit osztott meg a nyilvánossággal egy amerikai nő, Kimberly McCormick, aki nemrég plasztikai műtétre adta a fejét.

Vagyis egy újabb plasztikai műtétre, ugyanis évekkel korábban járt már a szóban forgó mexikói klinikán egy súlycsökkentő beavatkozás miatt. És mivel amellett, hogy a beavatkozás igen olcsó volt, minden rendben is zajlott, úgy döntött, hogy ismét ott fog kés alá feküdni, hogy a fogyása következében megereszkedett bőrét eltávolíttassa több testrészéről, továbbá mellemelést is kért.

Így aztán igencsak meglepődött, amikor magához tért a műtét után, majd óriási szilikonmellei voltak, mellette pedig a fenekét is megnagyobbították.

A nő által kért orvosi beavatkozásokat nem végezték el rajta, egy csúnya fertőzést is viszont összeszedett. A beavatkozás 26 millióba került, és legalább ennyibe fog fájni az utókezelés is, ugyanis a mellimplantátumok túl nagyok, és nem akarnak begyógyulni. A nő elmondása szerint azért is osztotta meg a történetét a köznyilvánossággal, hogy felhívja a figyelmet az olcsó plasztikai műtéteket kínáló klinikák veszélyeire.

Ez is érdekelhet:

Legbecsesebb testréséből készül sör a nőnek, aki annak idején a fürdővizét is eladta

Befőttes üvegbe zárt fingot is árult és természetesen kőgazdag lett belőle.

(Forrás: Index)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A kutya az ember legjobb barátja, de miért és mióta? És miért ne lehetne a tiéd is?

Itt egy videó arról, hogy a spagetti Will Smith-t zabál

Vonóval csap a húrok közé a Quimby