Ionel Isac Tudorache egy PSD-s városi tanácsos a Kolozs megyei Aranyosgyéresen, és úgy fest, többször használja az internetet, mint kéne. Vagy pont kevesebbszer. Igazából nézőpont kérdése.

Megosztott ugyanis egy kamuposztot egy olyan oldalról, amely szándékosan fake newsokat generál, hogy a hiszékeny, felelőtlenül internetező és megmondóemberkedő felhasználókat lépre csalja, valamint görbe tükröt tartson eléjük. Nos, ezúttal igazán nagy halra akadtak.

Mentségére szóljon, hogy két romániai trashcelebbel állította szembe a makulátlan diáklányt – Tudorache szerint inkább a rengeteget tanuló Alexandra Timoftét kéne mutogatni a tévében, nem pedig a semmirekellő Vulpițát és Viorelt. Az üzenettel egyébként teljesen egyetértünk, kár, hogy Alexandra mellett egy ilyen fotó áll:

Forrás: Digi24.ro

A kommentelők közül többen is jelezték, hogy a tanácsos úr szopóágra került, de ő vagy nem törődött a reakciókkal, vagy nem vette idejében észre őket, mert a bejegyzése órákon át elérhető volt. Mentségére legyen szólva: az eredeti poszt mellett akadt még jó néhány száz megosztás.

Azért reméljük, így, hogy megtudta, a képen szereplő hölgyet jóval többször lehetett látni képernyőn, mint a két mihaszna trashcelebet, már béke honol a szívében. A miénkben határozottan.

(forrás: Digi24.ro)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.