Nikole Mitchell mostanában kezdett szép köröket futni a médiában egy olyan sikersztorival, amit nehezen lehetne mindennapinak bélyegezni.

Az idén 36 éves minnesotai hölgy ugyanis szigorú baptista neveltetés után lett lelki pásztor, de saját bevallása szerint már egész fiatalon is arról álmodozott, milyen lehet hivatásos sztripperként élni. Ez a gondolatiság távolról sem összeegyeztethető a lelkészi hivatással, és ha ennyi infó alapján arra tippelnél, hogy Nikole életében tutira lesz valami törésféle, amikor kibukkan belőle az igazi énje, akkor megnyugtatunk, hogy ezen már régen túl van.

A nagy fordulatra négy éve került sor. A férjezett, háromgyerekes Nikole ekkor jött rá, hogy ő valójában bi- és pánszexuális, mely felismerést egy évig még titokban tudta tartani, 2017 júliusában azonban robbant a bomba. Otthagyta a gyülekezetét, majd néhány hónappal később egy YouTube-videóban nyomott egy coming outot, csak hogy végre mindenki megtudja, mi okozta a nagy hátraarcot.

Nem sokkal később megcsinálta élete első meztelen fotósorozatát, amiről így emlékszik meg:

„Sírtam, mert még soha nem éreztem magam annyira szentnek és áldottnak.”

Ilyen az, amikor az ember és a küldetése megtalálja egymást. Nikole gyorsan csinált egy OnlyFans-accountot – ez amolyan fizetős Instagram –, melyen először csak szégyenlős félmeztelen fotókat posztolt, később pedig elkezdte a fizetős követők kéréseit is teljesíteni, immár sokkal inkább explicit képek és videók formájában.

Ez még nem minden, hiszen online életvezetési tréninget is kínál Hogyan ne bassz ki magaddal címmel, de lehet, hogy nem örülnél neki, ha ezt tanulmányozgatná a párod, tekintettel arra, hogy a jelek szerint Nikole-nak még a prostitúció is simán belefér az önmegvalósításba.

“Már ott tartok, hogy márciusban néhány ezer dollárt kínáltak nekem, ha lefekszem valakivel, és bele is mentem volna, ha nem jön a COVID.”

Nos, a világjárvány sem tarthat örökké, így biztosan sikerül majd ezt is kihúzni a bakancslistáról. Addig is mutatunk néhány képet Nikole Mitchell új életéből:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában