A Reddit hemzseg a rémtörténetektől, újabban pedig direkt rámentek arra a felhasználók, hogy minél rövidebb, sokszor akár kétmondatos szösszenetekkel hozzák egymásra a frászt.
Ezek között vannak igazán gagyik, de találtunk néhány olyat is, ami simán alkalmas arra, hogy lefekvés előtt elolvasva kirázzon tőlük a hideg. Ez a hat a kedvencünk.
Hetek óta arra ébredek az éjszaka közepén, hogy a kislányom nyöszörög az ágyában, majd zokogni kezd, végül már hangosan sikítozik, amíg be nem lépek a szobájába. Kimentem a sírjához és megkértem, hogy hagyja abba, de nem hallgat rám.
Találtam egy képet a telefonomban, amely rólam készült, amint békésen alszom a lakásomban, az ágyamban. Egyedül élek.
Hirtelen meghallod édesanyádat, amint a konyhából a neved kiáltja, ezért elindulsz lefelé a lépcsőn. Néhány lépés után megüti a füled egy halk suttogás a szekrényből. „Ne menj le, kisfiam! Én is hallottam.”
Lefektetem, jóéjt puszit adok a homlokára. Apu, nézd meg, nincs-e szörny az ágyam alatt! – kéri tőlem, ezért játékosan lehasalok és az ágy alá pillantok. Ott fekszik az ágy alatt. Riadt szemekkel néz rám. Apu, valaki fekszik az ágyamban – suttogja.
Az utolsó, amit láttam, az ágyam melletti ébresztőóra villogó kijelzője volt. 12:07-et mutatott, amikor ez a rémületes valami rothadó ujjaival feltépte a mellkasom. Zihálva, izzadságban úszva riadtam föl és az órára néztem. 12:06. Hála égnek, csak egy rossz álom volt. Aztán megnyikordult a szekrényem ajtaja.
Egy koporsóban tértem magamhoz. Tüdőmet megtöltötte a nyirkos föld szaga. Az őrjítő kétségbeesés vörös ködén keresztül is tisztán éreztem; valaki fekszik mellettem.
