Az van ugyanis, hogy az új-zélandi Coromandel önkormányzata szilveszter idejére a város számos pontján betiltotta a köztéri alkoholfogyasztást.

Nyugi, mi is csak a fejünket csóváltuk, amikor ezt megtudtuk. Sokkal értelmesebb lett volna ez a hír így: Coromandel önkormányzata december 31. déltől január 1. délig felfüggesztette a köztéri alkoholfogyasztás tilalmát. Tudod, csak hogy mindenki kiengedhesse a fáradt gőzt. Nem, a városatyák inkább a tilalom mellett döntöttek, így arrafelé az év bármely napján pattinthatsz egy sört a tengerparton, de szilveszterkor pont nem, amikor amúgy tényleg indokolt lenne.

Na de lépjünk is túl ezen a kis gikszeren! Így tett egy csapat helyi is, akik annyira pöpecül kerülték meg a vállalhatatlanul szigorú szabályt, hogy még mi is megemeljük a kalapunkat előttük.

Így:

Kicsit kifejtve: apály idején homokból csináltak egy szigetecskét, amire kitelepedtek és elkezdtek piálni. A kikötő és a part környékén egyébként nem lehetett volna italozni, de ők azzal érveltek, hogy a kis sziget nem tartozik a tiltó jogszabály területi hatálya alá, és ezzel az érveléssel még a hatóságok sem tudtak mit kezdeni.

Így lett az egyébként a jogalkotói szándék által nem támogatott italozásból teljesen legális tevékenység. Jövőre talán körültekintőbben fogalmazzák meg az önkormányzati rendeleteket Coromandel elöljárói.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés