Bár alapvetően is tanácsos minél egészségesebben élni az életünket, az idő előrehaladtával még inkább oda kell figyelni arra, hogy testünk minden része a lehető legjobban működjön, vagyis az életkorunkhoz mérten megfelelő állapotban legyen.

Azonban ezért tennünk is kell, azaz figyelni kell a testünk jelzéseire, és ha észreveszünk bármi számunkra aggasztót vagy kellemetlent, nem szabad halogatni a szakember felkeresését.

 

Míg azonban egyes testrészek esetében egyértelmű, hogy orvoshoz fordulunk, és cselekszünk, addig akadnak olyan részei is a testnek, amelyek a legtöbb esetben kissé mostohább bánásmódban részesülnek – mindez pedig általában azért van, mert túl intimnek, túl kényesnek ítéljük meg a témát.

 

A szülő nők közel felét érinti!

 

Ha már azt említettük, hogy sokan a szégyenérzet miatt nem mernek tenni az ügyben, az már csak hab a tortán, ha azt mondjuk, hogy a LoveSexshop.pl felnőtt játékszerei között is találhatunk megoldást egy-egy kínzó problémánkra.

 

Vegyük például a hüvelyt, amelyről persze nem szokás nagyon beszélni, így bármiféle eltérés, elváltozás vagy kedvezőtlen állapot az esetek nagy részében rejtve marad. Holott jó, ha tudjuk, hogy a nők jelentős része küzd többek között a túl laza, túl ernyedt falú hüvellyel.

 

Ennek számtalan oka lehet, de semmiképp sem az, amit elsőre gondolnánk. Sajnos a téma minden szegmense jelentősen terhelve van tévhitekkel, előítéletekkel, így ha bármit tapasztalunk saját magunkon, a mendemondák helyett inkább alaposan járjunk utána a jelenségnek.

 

Ha például a fenti jelenséget vesszük alapul, akkor annak több kiváltó oka is lehet. Az egyik általában a természetes módon történő szülés, a másik pedig – ami sajnos elkerülhetetlen – az éveink számának növekedése. Ez utóbbi rovására írható az, hogy egyre kevesebb kollagén termelődik a testünkben, ami által többek között a bőrünk is veszít a feszességéből. Csakhogy míg ez ellen bátran teszünk, a hüvelyt érintő problémát hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni.

 

Van megoldás!

 

A kínzó tünetekkel (hüvelyszárazság, inkontinencia, csökkent érzékenység, fájdalmas együttlétek vagy épp az orgazmus nehézsége) persze ideig-óráig lehet együtt élni, de nem érdemes, amikor annyiféle módszerrel javíthatjuk az életminőségünket:

 

  • Jógával és pilatessel.
  • A fent említett webáruházban kapható krémmel vagy Kegel-tornához való gésagolyókkal.
  • Ha pedig egyik sem segít, műtéti út is jelenthet megoldást.

 

A diszkréció biztosított!

 

Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a téma kényessége sokakat meggátol abban, hogy lépéseket tegyen, ugyanakkor a fentebb említett két megoldást teljes diszkréció mellett be lehet vetni.

 

A LoveSexshop.pl oldalán ugyanis “arc nélkül” rendelhetünk, a csomagolás sem fog minket elárulni, így amint a kezünkben van akár a krém, akár a gésagolyó, csendes magányunkban máris nekiláthatunk annak, hogy a hüvelyünk állapotát minél jobban helyreállítsuk, amivel a kínzó tüneteknek is végre búcsút inthetünk!

(Szponzorált tartalom)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!