A krónikus gyulladások rendkívül ártalmasak a szervezet számára, hiszen jelentősen leronthatják az életminőséget, és súlyos szövődményeket okozhatnak.

A gyulladáscsökkentő gyógyszerek alkalmazása viszont szintén nem várt következményekkel járhat, ezért érdemesebb inkább a természetes gyógymódok irányába keresgélni, hiszen a panaszok kezelése ezekkel is lehetséges, ráadásul mellékhatások nélkül.

 

Segítenek a gyógynövények

 

Bizonyos gyógynövények – például a fehér fűzfa, sárga mirobalán, álombogyó, indiai tömjénfa, gyömbér, fahéj – erőteljes gyulladáscsökkentő hatással bírnak. Érdemes őket azonban nem külön-külön, hanem a Myrobalan gyulladáscsökkentő készítményének formájában alkalmazni, hiszen a kapszulában lévő hatóanyagok erősítik egymás hatását.

 

Persze ne higgyük azt, hogy ezzel minden probléma egy csapásra megoldódik, hiszen a krónikus gyulladások többsége a helytelen életvitel és táplálkozás miatt alakul ki, így természetesen ezeken a területeken is változtatni kell, ha valóban tartós eredményt szeretnénk.

 

Nézzük is, hogy mit érdemes átalakítani az étrendünkön.

 

Mely élelmiszereket érdemes kiiktatni?

 

Sajnos a mai modern világban sok olyan élelmiszer érhető el, amik fokozzák a szervezetben a gyulladásos folyamatokat, vagy nagymértékben hozzájárulnak a kialakításukhoz. Ami pedig igazán elkeserítő, hogy ezek sokszor olyan “alapvető” élelmiszerek, amik a legtöbb háztartásban megtalálhatóak, és napi szinten fogyasztják őket.

 

Ilyen például a cukor. Biztosan hallottuk már a “fehér méreg” kifejezést vele kapcsolatban, ami sajnos nemcsak egy üres riogatás, hanem a szomorú igazság. A rendszeres cukorfogyasztás ugyanis gyengíti az immunrendszert, növeli az elhízás esélyét, hirtelen vércukorszint-emelkedést, majd csökkenést okoz, gyulladást generál, fokozza a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának rizikóját. Ez tehát egy olyan élelmiszer, amit érdemes kiiktatni és egészségesebb alternatívákkal helyettesíteni.

 

A tejtermékekkel szintén célszerű csínján bánni, hiszen ezek is fokozzák a gyulladásokat. A transzzsírsavakat a testünk nem képes lebontani, ezért a szervezetben maradva gyulladást generálnak.

 

Hasonló a helyzet az ipari körülmények között tartott állatok húsával és zsírjával is. Ezenfelül kerülendőek az ultrafeldolgozott élelmiszerek is.

 

Mit fogyasszunk helyettük?

 

A jó hír, hogy számos élelmiszer rendelkezik gyulladáscsökkentő hatással, így ezeket ajánlott beépíteni az étrendünkbe. A fokhagyma például a magyar gasztronómia egyik közkedvelt alapanyaga, ráadásul nagyon egészséges. A bogyós gyümölcsök, mint a csipkebogyó, szeder, málna tartalmaznak egy olyan kéntartalmú vegyületet, ami elpusztítja a kórokozókat.

 

Az illóolajat tartalmazó fűszerek (pl. ánizs, fahéj, kurkuma, kakukkfű) szintén előnyösek, valamint a hidegen sajtolt olajokat is célszerű beépíteni az étrendünkbe. Végső soron ne feledkezzünk el a bőséges mennyiségű folyadékfogyasztásról sem.

(Szponzorált tartalom)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés