Egy használt autó vásárlása során nagyon alaposan szemügyre kell venni a kiszemelt járművet, nehogy rossz üzletet csináljunk. Mindig van némi kockázat abban, ha olyasmit veszel, amit már használtak előtted – nem tudhatod, hogy a másik fél mennyire korrekt, és nem akarja-e előled elhallgatni a jármű hibáit. Szerencsére azért bizonyos szinten fel lehet készülni az ilyen helyzetekre, csak tudni kell, mit nézz, amikor megvennél egy kocsit.

Sok információt megtudhatsz akkor is, ha alvázszám alapján igyekszel információkat szerezni a kiszemelt járgányról. A www.checkcardna.com ellenőrizheted is az autót.

Mi az a vízkáros autó?

Ha nem vagy annyira jártas a használt autók terén, akkor sok dolog talán eszedbe sem jut, ami fontos lehet. Az egyik ilyen például, hogy vízkáros-e az autó. Nem is hallottál még ilyenről? Akkor nem árt, ha kicsit megismerkedsz ezzel a fogalommal.

A vízkáros autó azt jelenti, hogy valamilyen módon a víz tett kárt a járműben. Ez történhetett úgy, hogy egy elárasztott garázsban állt az autó hosszabb-rövidebb ideig, vagy úgy, hogy mély vízbe hajtva a torlóhullám miatt vizet szív fel a motor – ebben az esetben a dugattyút súlyos mechanikai ártalmak érhetik, a motor akár véglegesen is beadhatja tőle a kulcsot.

Utóbbi esetben elég egyértelmű a helyzet, mert valószínűleg el sem tudod indítani a kocsit. Ha az ára ennek megfelelő, akkor nincs gond, beruházol egy motorcserébe, és tökéletesen javítva van a jármű.

Kellemetlenebb, ha az első eset áll fenn, itt ugyanis nem tudhatod, hogy pontosan milyen kárt is okozott a víz. Nem tudod, mennyi ideig állt vízben, hova jutott be a víz, ment-e vele esetleg egy kis iszap is (folyó mellett egy árvíz során ez is benne lehet a pakliban). Nem mindegy, hogy sós vagy édesvíz volt-e. Akkora kockázatot jelent a vízkár, hogy kevesen mennek bele – ugyanakkor ezeknek az autóknak igencsak csábító tud lenni az áruk, nyilván a fokozott rizikó miatt. Ha egyéltalán beismerik, hogy vízkáros, mert sajnos ezt az információt sokszor eltitkolják, gondolván, az autó eladhatatlan lenne, ha a vevő tudna a vízről.

Hogyan kerüld el, hogy átverjenek?

Apró jelekből ki lehet következtetni, ha a kocsi, amit meg akarsz venni, vízkáros:

  • Valószínűleg Te is tudod, milyen szaga van a sokáig vízben álló, nehezen kiszáradó szivacsoknak, textileknek: dohos, penészes, jellegzetes állott szagot árasztanak. Ha az autón is ilyet érzel, az mindig legyen gyanús!
  • A szőnyegek, a kárpit a víztől foltos lesz. Érdemes alaposan megnézni a kocsi belső részén lévő textileket, mert árulkodhatnak vízzel kapcsolatos előzményekről.
  • Homok, iszap. Ha nem volt elég alapos a takarítás, az eldugottabb zeg-zugokban homok és iszapnyomok lehetnek. A gumiborításokat is célszerű felemelni itt-ott, akár zseblámpával is benézhetünk a kicsi és szűk résekbe.
  • A víz és az elektronika nem barátok, ez tiszta sor. Próbálgass végig a kocsiban minden elektronikát – ha valami nem működik, az már lehet árulkodó.

Ha résen van, ki tudod szúrni a vízkáros autókat, és nem kell attól tartanod, hogy tudtodon kívül egy ketyegő bombát vásárolsz.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink
További cikkeink a témában