Persze elég túlzónak hathat a kijelentés, de valahol mégiscsak igaz: az idő rohan, és míg egyik nap még a tökéletes alakunkért izgulunk, a másikon már az időskor klasszikus kihívásaival kell megbirkózni. Hogy ezek mennyire sikerülnek, csakis azon múlik, hogy mit vetünk be a siker érdekében.

Ha a Marry Jane svájci CBD olajok által forgalmazott 10%-os CBD MCT olajat vesszük alapul, akkor akár az imént taglalt problémák mindegyikére találhatunk megoldást. Hogy ez alatt egészen pontosan mit is értünk, mai írásunkban fogalmazzuk meg, tehát érdemes lesz velünk tartani.

 

A diétázók kedvence

 

A CBD olaj talán egy fokkal ismertebb a népesség körében, mint az MCT olaj, amely a közepes láncolatú triglicerid, azaz zsírsav rövidítése. Ezt az anyagot a pálma- és a kókuszolajból nyerik ki, és azért különleges, mert minden cseppjét képes a szervezet azonnal hasznosítani, vagyis egy csepp zsír sem marad tartalékban a testünkben. Éppen ezért számít olyan nagy kedvencnek akár a diétázók, akár a testépítők körében.

 

Gyors energiához juttatja a testet, hamarabb el lehet érni általa a telítettség érzetét, így kevesebb ételt is fogyasztunk. Nem csoda hát, ha annyira közkedvelt, és ráadásul még színtelen, szagtalan és íztelen is, így gyakorlatilag akár kávéba, akár salátába, akár turmixba bátran mehet, az ízén nem tapasztalunk majd változást.

 

Persze nem szükséges diétázni vagy fogyókúrázni, elégséges az a motiváció is, hogy jót szeretnénk tenni az emésztésünknek, a gyomrunknak.

 

Időskorban is hasznos

 

Természetesen idősebb korban sem mindegy, hogy mit fogyasztunk, sőt, az elhízás épp olyan kártékony tud lenni korosabb emberek esetében, mint a fiatalabbakéban, így akár a diétás változatot szem előtt tartva is bátran lehet MCT olajat fogyasztani – persze csak az ajánlott beviteli mennyiségen belül.

 

Ám ezen túl számos olyan jótékony hatása van, amely a tipikusan időskori betegségek megelőzésében, enyhítésében és esetleg megszüntetésében játszik szerepet.

 

Ilyen többek között az érrendszerre, a koleszterinszintre gyakorolt hatása, sőt, tudományos kutatások bizonyítják, hogy daganatos megbetegedések vagy infarktus után is rendkívül hasznos lehet ennek a zsírsavnak a megfelelő mennyiségű fogyasztása.

 

Sőt, ha ez még nem lenne elég, az agyműködést is képes serkenteni, így az Alzheimer-kórral szemben is kifejezetten hatékonyan veszi fel a harcot.

 

A természet ereje

 

Az ember számtalanszor megtapasztalja az élete folyamán, hogy bármennyire is gondoljuk magunkat nagynak, hatalmasnak, a természet jóval nagyobb úr. De ki mondta, hogy ne lehetne az erejét a saját szolgálatunkba állítani?

 

A szintetikus megoldások helyett próbáljunk a természetességhez ragaszkodni, ugyanis ennek hosszú távon garantáltan sokkal jobb hatása lesz mind a mi egészségünkre, mind pedig a bolygónk egészségére.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet

150 000 táncoló robotfűnyíró: a technológia a fejlesztés mögött

Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van

További cikkeink a témában
Egyedi méretre szabott öltönyök, ingek azoknak, akik különlegesre vágynak
Hirdetés