A versenyeken nemcsak a versenytársainkat ismerhetjük meg, hanem akár leendő befektetőinket, üzleti angyalainkat is.

Minden ötletgazda legnagyobb álma, hogy eljusson a startupok Mekkájába, Silicon Valley-be. Az álmok jó része azonban sosem válik valóra, hiszen nem mindenki olyan tehetséges, szerencsés vagy kitartó, hogy legalább egyszer kipróbálhassa önmagát egy tengerentúli versenyen. Az ő számukra mindenképpen jó hír lehet, hogy mostanában már utazás nélkül is találkozhatunk a világ legjobb mentoraival, amerikai befektetőkkel, azokon a világszerte hasonlóan megrendezett versenyeken, amelyek London, Párizs, Berlin és Tel-Aviv után Budapestet is felvették a listájukra.

Házhoz jön a Google és a NASA

Tavasszal a Singularity University budapesti versenyével indult az a sorozat, amelyben igazi kihívásokkal és megismételhetetlen lehetőségekkel találkozhattak a magyar ötletgazdák. A nemzetközi verseny nem kisebb célt tűzött ki céljául, mint sok millió ember életének megváltoztatását néhány éven belül.

A döntőbe jutottak mindegyike élete legnagyobb kihívását hatalmas lehetőségként élte meg, hiszen a verseny tétje egy tízhetes Singularity University-kurzus volt. A zsűri végül a több száz nevező közül a magyar Be-novative-et találta a legizgalmasabbnak.

Várnagy Priscilla, a győztes csapat vezetője tíz hetet töltött a Google és a NASA által alapított intézményben, s a kurzus óta igyekszik átadni a tapasztalatait a hazai startup-ökoszisztéma szereplőinek. „A Singularity Egyetemen hihetetlen élmény volt nyolcvan fiatallal együtt fejleszteni olyan projekteket, amik a technológiai újítások erejével jobbá formálhatják a világot. Az első öt–hat hétben előadások folytak folyamatosan a globális problémákról és a formabontó, sokszor szupertitkos legújabb technológiai vívmányokról, amik képesek megváltoztatni a jövő alakulását.

A negyedik héttől saját tapasztalatot is szereztünk, workshopokon és laboratóriumokban is gyakorlatoztunk az innovációs laboratórium vezetőjével, Dan Barryvel, aki évtizedeken keresztül jelentkezett újra és újra a NASA-hoz, míg végül felvették a kilövés előtt álló űrrepülőre.  Azóta a robotika, számítógépes hálózatok és űrkutatás legnevesebb szakértőjévé vált.

A program alatt hosszú távú partnerségek születtek számos kontinensről. Ennek köszönhetően tervezzük, hogy a céget hamar kinyitjuk új piacok, például Brazília és Izrael felé. A Design Thinking és a Lean Startup módszereket testközelből is megismerhettem, azóta ezeket folyamatosan használjuk, újratervezzük velük saját termékünk, a Be-novative funkcionalitását, hogy a gyors fejlődési potenciállal rendelkező cégek számára is biztosíthassuk ezeket a szilíciumvölgyi technikákat!” – számolt be élményeiről Priscilla.

A finn szauna

Az őszi időszakban a Startup Sauna izzasztotta meg a magyar ötletgazdákat. A nemzetközi legénységgel felvonuló szervezők között orosz, angol, finn szakemberekkel is megismerkedhettek a versenyzők. A Finn Nagykövetségen megrendezett verseny szoros forgatókönyvet követve, nagyon pörgősen futott le. A húsz versenyző kétperces bemutatkozásait azonnali kérdések követték, amelyből a zsűri és a mentorok eldönthették, kiknek adnak esélyt komolyabb továbblépésre. Délre gyakorlatilag megfeleződött a csapat, délután már csak a legjobbak kaptak lehetőséget a személyes konzultációra, mentorálásra.

A nap végére aztán kialakult a végeredmény, négy csapatot emeltek ki, hárman közülük lehetőséget kaptak arra is, hogy a finn nagykövettel való pezsgőzés után öt hétig Finnországban fejlesszék tovább projektjeiket. A győztesek között volt az év nagy esélyese, a Mcule, a Dragontape utódja, a Soo Meta, és a Mail Mill, amely a levelezésünket forradalmasítaná.

Varga Péter (Mail Mill) mesél a nemzetközi startup-accelerátor működéséről:

„Tizenhat csapat részvételével öt hét munka után ért véget a Startup Sauna 2012. őszi programja Helsinkiben, az Aalto University berkeiben létező Venture Garage-ban. A MailMill csapata négy taggal vett részt benne, melyből ketten végig, egy-egy további tag pedig egy-egy hetet töltött kint. A program három hét intenzív felkészítéssel indult, mely a negyedik héten rendezett Slush konferenciában csúcsosodott ki, ahol a tizenhatból a tíz legjobbnak ítélt kétperces pitchcsel léphetett színpadra olyan körülmények között, ahol többek közt a frissen akkreditált amerikai nagykövet készítette elő a hangulatot.

A negyedik hét tehát a konferencia előtti közvetlen gyakorlásról és magáról a konferenciáról szólt, az ötödik pedig már sokkal lazább és kevesebb szervezett programot és a szerda esti záróvacsorát jelentette.

A Mail Mill csapata nem épp a huszonéves gárdát képviseli, mégis rengeteg értéket kapott az accelarator-programban. Ahogy egymás közt értékeltük, a program nem feltétlenül abban segít, hogy találj bárkit, aki majd segít rajtad, hanem abban, hogy megtaláld önmagad. Késznek kell lenned arra, hogy pitchcselj, akármilyen terjedelemben és akármikor. Erre nagyszerű lehetőséget nyújtott a konferencia, a finn tévéinterjú, a Medvegyev-látogatás, majd az ad-hoc módon létrejött koreai tévéinterjú. 

Meg kell találnod néhány kulcskérdésre a választ a piacodról, a felhasználóidról és a vevőidről, mert amíg azokra nincs stabil válaszod, nem juthatsz tovább. Mindezeket a Sauna összesen több mint hatvan személyes tanácsadói beszélgetéssel, előadásokkal és erőltetett tempójú, a versenyszellemet erősítő, sok-sok valós feladattal segítette elő. Persze több csapat számára, így számunkra is jelentős eredményeket hozott konkrét kapcsolatépítésben és befektetői megbeszélésekben is, melyek kamatoztatása most, hazatérve folytatódó feladat.

Ezek után nem meglepő, hogy minden magyarországi startupnak csak ajánlani tudom a részvételt az elkövetkezőkben: érdemes odafigyelni, mikor jön a Startup Sauna Warmup újra Budapestre, hiszen a befektetett idő bőven megtérül.”

Akik egy héten belül befektetnek az ötletekbe

Régóta vártuk már, hogy valaki elhozza Budapestre a világ számos táján versenyt szervező londoni csapatot, a Seedcampet. A zágrábi versenyen aztán a magyar startup-ökoszisztéma egyik legtapasztaltabbja, Záboji Péter meggyőzte a szervezőket, hogy érdemes eljönni hozzánk is.

Nagy lelkesedéssel készült a hazaiak színe-java is, s végül a nemzetközi válogatásba összesen öt magyar került a háromszáz jelentkező közül.

A verseny tétje itt nem a győzelem, hanem a befektetői érdeklődés felkeltése, hiszen a szervezők maguk fektetnek a legjobbnak ítélt projektekbe 50 ezer eurót, általában egy héten belül. A budapesti versenyre ellátogattak Európa ismert befektetői, és többen jöttek a tengerentúlról is. Láthatóan hatalmas az érdeklődés a friss ötletekre és a jól működő startupokra egyaránt.

Idén Budapesten a magyarok nem arattak közvetlen sikert, de akik részt vehettek a versenyen, olyanokkal ismerkedhettek meg, akik a startup-világ élvonalában mozognak, olyanoktól tanulhattak, akik évek óta járják a világot ötletek után. Olyan ez kicsit, mint a Forma–1, csak a versenyzők változnak folyamatosan világszerte évről évre. Reméljük, a tavaszi szezonban is ennyire aktív lesz a hazai startup-ökoszisztéma, és előbb-utóbb kinevelődnek a Prezi, Logmein és Ustream utódai.

Tovább:
A legfrissebb cikkekhez
A Startvonal-sorozat többi cikkéhez
Egy startup anatómiája – Kezdjük az alapoknál a világmegváltást!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezek a kéziszerszámok nélkülözhetetlenek lesznek számodra 2025-ben

Egészségesebben élhetsz, ha eszel cukrot, mint ha teljesen elkerülnéd

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés