Ha imádod a sportokat, akkor 2016-ban biztosan nem unatkoztál. De mi volt számodra a legemlékezetesebb pillanat? Az a momentum, amit akár az unokáidnak is büszkén elmeszélsz.

Mert, ha csak a magyar sportéletet nézzük, akkor ott volt a magyar válogatott az Eb-n, ahol csoportelsőként jutott tovább. Az olimpián Hosszú Katinka és Kozák Danuta is három-három aranyat nyert, és Szász Emese és Szilágyi Áron is verhetetlen volt. Cseh László most is érmet szerzett, ráadásul hármas holtversenyben, és persze Kenderesi Sajtburesz Tamás nevét is megismerte egy egész ország.

Ha pedig a nemzetközi sportélet eseményeiből szemezgetünk, akkor is fullos évünk volt. Portugália győzött az Eb-n, a Real ismét behúzta a BL-t, a Leicester meg a sporttörténelem egyik legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy megnyerte az angol bajnokságot.

Az NBA-ben a Cleveland megtörte az átkot, James vezetésével bajnoki címet szereztek, Kobe Bryant pedig utolsó meccsén 60 pontot dobott. Az NFL-ben is volt óriási sztori: Peyton Manning utolsó évében bajnok lett a Denverrel. Baseballban meg a Cubs a profi sport legnagyobb átkát törte meg, és 108 év után megnyerte a ligát.

Mi volt neked 2016 legemlékezetesebb sportpillanata?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
15% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés